Megjelent „A legendás Hegyvidék”
Mit csináltak a tevék a Zugligetben, hol lakott Hauszmann Alajos, vagy miért kellett egy nap után bezárni az első síugrósáncot a Normafán – a többi között ezek a történetek is ott vannak „A legendás Hegyvidék – Lebilincselő történetek a kerület múltjából” című kötetben, amelynek a Kulturális Szalonban megtartott teltházas bemutatóján Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester is részt vett.
Köszöntőjében Pokorni Zoltán mindenekelőtt arról beszélt, hogy a helytörténet sikerágazat, ezt bizonyítja a teltházas könyvbemutató is. Idén 50 éves a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, amely már a Lóvasút Rendezvényközpontban, egy igazán gyönyörű és méltó helyen működik, és az új kötet, amelyet a gyűjtemény vezetője Földváry Gergely jegyez, egyfajta tisztelgés is az évfordulóra. De, miért fontos a helytörténet – tette fel a kérdést a polgármester, aki szerint a megélt és megismert történetek egész életünkben elkísérnek, s ezek teszik otthonná a lakhelyünket. Pontosan ilyen történeteket ad át nekünk az új kötet írója – hangsúlyozta a polgármester hozzátéve, hogy a könyvhöz egy kiállítás társul, de nemcsak ezt érdemes megnézni. Májusban ugyanis egy hasonlóan izgalmas tárlat nyílik majd, amely a fővárosnál mindössze egy évvel fiatalabb fogaskerekűt mutatja be.
A kötetet méltató prof. dr. Csorba László, az MTA doktora a történetek természetét ismertette. Kifejtette, hogy a történetek révén emlékezünk, és ezek az emlékek mindig velünk vannak, néha pedig a felszínre törnek. Saját példáját felhozva elmondta, hogy a Városmajori parkban, ahol gyermekként rengeteget játszott, a magyar határvadászok előtt tisztelgő háborús emlékmű egyik alakjának fejét 1945 után az alkotó kicserélte, mert az egyik határvadászon lévő tollas kalap az egykori csendőrsisakra emlékeztetett. Édesanyja mesélte ezt el neki, aki viccesen megjegyezte, hogy a szobrász neve valójában nem a Horthy- és a Rákosi rendszerben egyaránt a hatalomnak dolgozó Kisfaludi Strobl Zsigmond, hanem Kisfaludi Stréber Zsigmond. Ezt akkor nem igazán értette, csak évtizedekkel később jött rá a történet valódi tartalmára.
„Csupa ilyennel van tele a kötet, amit öröm olvasni. Finom apróságok sorát tárja elénk, és ezek megteremtik az otthonosságot” – fogalmazott a könyv szakmai lektora felhívva a figyelmet az elbeszélés szellemére, amely megjelenik a kötetben. Ez segít felfedezni a többlettartalmat, láttatja a nem láthatót, kifejezésre juttatja a szavak mögötti értelmet. Még erősebb akkor, ha érzelmek kapcsolódnak a történetekhez, amikor a környezet, az épületek fontosak nekünk, részei az identitásunknak. Így a hegyvidékiek még nagyobb lelkesedéssel forgathatják a könyvet, de ez nem jelenti azt, hogy csak nekik szól, hiszen mindenki örömét lelheti benne.
A szerző, Földváry Gergely köszönetet mondott Pokorni Zoltán és Fonti Krisztina támogatásáért, majd elárulta, hogy nagyjából 2-3 hónapig tartott a 244 oldalas könyv megírása, ám e mögött sokéves kutatómunka van. Az 50 történet és a közel 400 kép azt jelenti, hogy akár néhány perc olvasás vagy lapozgatás is érdekes élményekkel ajándékozhat meg.
A történetek nagyobb része már olvasható volt a Hegyvidék újságban, ugyanakkor ezeket is felfrissítették, többlet információkat kaptak. Nyolc témakörbe rendezték a történeteket, amelyek a többi között a gasztronómiát, sportot, az állatvilágot, épített örökségünket és egykori nagyjainkat mutatják be. Szóba kerül Hauszmann Alajos Városmajor utcai háza, erről az anyaggyűjtés során derült ki, hogy ő maga tervezte. Egykor a 287-es szám alatt állt, ma ez a 6-os szám, azonban az eredeti épületet már régen elbontották. Feltűnik a kötetben a főváros legrégibb, 1702-ben készült köztéri szobra, ez annak idején a Vérmező és az Alkotás utca sarkán állt, ma a Krisztina téri templom mellett látható, igaz csak a másolata. A Fácánossal kapcsolatos történetek keresése közben lelt rá a szerző egy képre, amely egy kis fürdőházat ábrázol 1885-ből, sőt, fény derült arra is, hogy ezt megelőzően már volt itt egy másik hasonló épület. Közös fotón látható Latabár Kálmán és Puskás Ferenc, a színész éppen megmutatja, hogyan is kell gólt lőni – érdekesség, hogy a fotográfia az emlékezetes magyar-angol meccs előtt készült, amin a magyarok 7-1-re diadalmaskodtak. Aztán látható a könyvben a Normafa és egyben Budapest első sísánca, mely mindössze egy napig működött, mivel nem volt elég meredek és hosszú, ezért a sportolók egyszerűen leestek róla ahelyett, hogy a levegőbe emelkedtek volna. Olvasható történet a Központi Fizikai Kutatóintézetben járt Stephen Hawkingról és a Városmajori plébánián megforduló Teréz anyáról, a Széll Kálmán téri jégpályáról, míg a legmeghökkentőbb kép talán a zugligetben kedélyesen sétálgató tevéket ábrázolja. Kis turpisság, hogy a fotó nem eredeti, viszont az igaz, hogy a sivatagi állatok 1917-ben jártak erre. A háború terheit nyögő országban ugyanis nehézséget okozott a fővárosi állatkert állatainak etetése, ezért megkérték a Zugligetben élőket, hogy gyűjtsenek vadgesztenyét a növényevő állatoknak – köztük a tevéknek.