„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Az ígéretek szerint május 14-ig elkészül az Orbánhegyi út felújítása. A fővárosi kivitelezésben megvalósuló fejlesztés keretében a szegélykövek cseréjével, az úttest részleges kiszélesítésével, valamint az Orbán téri buszmegállók megerősítésével már végeztek, jelenleg az útpálya aszfaltozása zajlik.
A tárlatot Fonti Krisztina alpolgármester nyitotta meg.
Az ügyintézés sorrendje a következő: Az okmányirodában készítenek rólunk egy arcképet, kérnek egy aláírást, felveszik az adatokat, majd kinyomtatják az adatlapot.


A Zöld Pardon ügyében jelenleg két engedélyezési eljárás van folyamatban a XII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál Budapest Főváros Kormányhivatala kijelölése alapján: a rendezvénytartási és a működési engedély iránti eljárás. Ezeken kívül a szabálytalan építési munkálatok miatt építésrendészeti eljárás indult.
Sikota Krisztina a Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg április 17-én a Galéria 12, Zöldben című kiállítását.

A Hegyvidéki Önkormányzat mára ígérte a száz új kutyapiszokgyűjtő felszerelését. Két csapat még tegnap éjszaka is szerelte a kukákat, hogy a határidőt tartani tudják.
A tárlatot Sikota Krisztina, a Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg, április 17-én a Barabás Villában.
Meghosszabítottuk! Az új jelentkezési határidő április 23-a, hétfő!


Árpa Attila az első hívó szóra szerepet vállalt a Hegyvidék kutyapiszok-ellenes kampányában. A sokoldalú producer-színészt kisinterjúnkban tapasztalatairól kérdeztük.
Pokorni Zoltán a TV2 reggeli műsorában arról beszélt, hogy a XII. kerületben élők számára az egyik leginkább zavaró jelenség a kutyapiszok. Az önkormányzat ezzel kapcsolatos kampányához immár nyolcezer-hatszázan csatlakoztak. A teljes interjú itt tekinthető meg.
A XII. kerületi Rendőrkapitányság kerületi gyermekrajzpályázatot hirdet a 3-6, 7-10 és 10-14 éves korosztály számára „Rendőrnek lenni jó” címmel.
Váczi János alpolgármester, Árpa Attila színész-producer és Kolovratnik Krisztián színész kedden az Alkotás utca és a Csörsz utca sarkán közösen léptek akcióba a Hegyvidék kutyapiszok elleni kampányában.
Április 2-án emléktáblát avattak Komlós Juci színművésznő egykori lakóházánál. A köszöntő beszédet Fonti Krisztina alpolgármester mondta.
A Magyar Zarándokút Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy megalkossák a spanyolországi El Caminohoz hasonló, hazai hagyományokon alapuló magyar zarándokutat, melynek kialakításához mind a kulturális tradíció, mind a környezet feltételei adottak.
Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Ő volt az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség miatt kellett feladnia, de a sporttól nem szakadt el, ma is azt hirdeti, hogy az egészséges életmód egyik fontos része a futás.
Március 29-én átadták a kerületi parkolási ügyfélszolgálat Kékgolyó utca 19/c szám alatti irodáját.
Ahogy beköszöntött a tavasz és elolvadt a hó, ismét előbukkant az utcákon a gusztustalan és egészségügyi veszélyeket is rejtő kutyapiszok. Ez a probléma mindenkit érint, de csak kevesen veszik komolyan. A Hegyvidéki Önkormányzat az ACG Reklámügynökséggel együtt egy olyan kampányt dolgozott ki, mely interaktívan, kreatívan, új megközelítéssel lép fel a probléma ellen.
Március 28-án tartották a Fitt család című rendezvénysorozat sajtótájékoztatóját a Németvölgyi úti Általános Iskolában, amelyen részt vett Fonti Krisztina alpolgármester és Sikota Krisztina, az oktatási és kulturális bizottság elnöke.
Március 27-én Fonti Krisztina alpolgármester a muravidéki Lendván nyitotta meg a Hegyvidéki Önkormányzat „Hegyvidéki távlatok” című kiállítását.
A Főváros és az FKF Zrt. a szokásos éves lomtalanítási programját március 30-a és április 4-e között tartja.

Szerkezetkész az ország első környezettudatos üzlet- és szolgáltató háza, a Hegyvidék Központ. A bokrétaünnepségén részt vett Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere, Váczi János alpolgármester és Mucsi György, a Wing Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Kuklis Iván „Tanúfának maradtam” című verseskötetének bemutatóján Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket a Kulturális Szalonban.
A hegyvidékiek március 15-i ünnepségén teljesen megtelt a MOM Kulturális Központ színházterme, ahol Pokorni Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket és mondott ünnepi beszédet.

Március 13-tól megtekinthető a „Levendual” kiállítás a Barabás Villában.
A Hegyvidék Ybl vízilabdacsapatából Köllő Attila edzőt és Szilágyi Kristóf, a csapat irányító játékosát és kommunikációs menedzserét kérdeztük a csapat idei esélyeiről.
A tavasz beköszöntével, a parkfenntartók munkája megszaporodik. A FŐKERT Nonprofit Zrt. feladata, hogy Budapest kiemelt zöldterületein - mint például a Városliget, Margitsziget, Népliget, Gellérthegy, valamint számos közpark és fasor - elvégezze a tavaszi előkészítő munkálatokat.
Az angol nyelvű és tantervű Britannica Nemzetközi Általános Iskola és Gimnázium szeretettel meghívja Önt és kedves családját a március 19- 23 között tartandó nyílt napokra, 9:00 és 12:00 között.
A jótékonysági esttel mi is bekapcsolódhattunk a kihalás szélére sodródott európai bölény fajmegmentő programjába. Több mint egy éves szervezés, egyeztetés után, idén tavasszal megismerkedhettünk a projektben dolgozók eredményes munkájával, hisz egy egész európai bölénycsalád költözik a Budakeszi Vadasparkba.
A Demokrácia Játékban a Hegyvidéket az Arany János Gimnázium tanulói képviselték. A program célja aktivizálni, bevonni a diákokat a képviselők törvényalkotó munkájának megismerésébe az Országgyűlés törvényalkotó munkájának modellezése által.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.
Február 28-án tartották Szebényi Ildikó „Legyen időm” című kötetének könyvbemutatóját a Kulturális Szalonban.
Fonti Krisztina alpolgármester nyitotta meg az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karán a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ Gyermekalkotó Körének vándorkiállítását.

a területi gazdasági kamaráknál vezetett nyilvántartásba történő bejegyzésről
Alighogy elkezdődnek a fagymentes napok, a FŐKERT Nonprofit Zrt. máris megkezdi a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését. A permetezést a parkokban a látási viszonyok miatt nappal, a fasorokban pedig az éjszaka folyamán végzik, hogy a gyalogos és közúti forgalmat ne zavarják.

A Valentin-nap alkalmából a szeretetre, szerelemre emlékeztek a Barabás Villában. Szerda este Kéry Kitti és Oberfrank Pál Szeretetnyelv című előadását láthatta a közönség. A darab története XX. századi kortárs szerelmes versekre épült, amelyeket a két színész egymásnak szavalt el.

FŐTÁV Zrt. ösztönözni kívánja az energiatakarékosságot, a megújuló energiák használatát, ezért lakóházak számára hirdet pályázatot.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfiai Tanszékének kiállítását Váczi János alpolgármester nyitotta meg a Barabás Villa Galériában.
A részecskeszennyezés veszélyeiről és a lehetséges megoldásokról nyílt ma kiállítás a Polgármesteri Hivatalban. A kiállítást rendező Levegő Munkacsoport a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés programjában foglalt intézkedésekre hívja fel a figyelmet.
Az új Nemzeti Alaptanterv vitaanyaga sokat megtart az eddigi NAT-ból, de a hangsúlyokat máshova helyezi: kiemelt területnek számít majd az oktatásban a hazafias, az erkölcsi, az állampolgári és a családi életre nevelés is, de erősítenék a pénzügyi kultúra oktatását is.
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ új helyszíne a Beethoven utca 7-9. szám alatt található. A megnyitón Pokorni Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Egy év kihagyással idén január 28-án ismét megrendezték a már hagyománynak számító Pedagógus Bált a MOM Kulturális Központ Kupolatermében. Immár 14. alkalommal mulathattak pedagógusaink ezen az esten. A rendezvényen Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Sok kisgyermeket nevelő család élete nagy változás előtt áll, hisz gyermekeik
iskoláskorúvá válnak. A megfelelő iskola kiválasztása gyermekeik számára
felelősségteljes feladat.Ebben az igazán nem könnyű feladatban kívánunk segítséget nyújtani az Iskolások leszünk kiadvánnyal Önöknek.
Sok kisgyermeket nevelő család élete fordulóponthoz ér, gyermekük óvodáskorúvá válik. A családok szembesülnek az óvodaválasztás felelősségteljes feladatával. Ebben az évben is az Óvodások leszünk kiadvánnyal és a január 23-án megtartott ismertető előadásokkal kívánunk segítséget nyújtani a szülőknek a megfelelő óvoda kiválasztásához.
A „Párbeszéd a magyar közművelődésért” című országos programsorozat záró rendezvényének adott otthont január 22-én a MOM Kulturális Központ. A rendezvényt köszöntő Pokorni Zoltán a magyar kultúra napja alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapi kultúra legalább annyira meghatározója egy nemzet kulturális nívójának, mint a közművelődési tevékenység vagy a létrehozott műalkotás.
2012 februárjától átalakul a parkolás a Hegyvidéken. A megváltozott parkolási zónákról, rendről a területért felelős Kovács Lajos alpolgármestert kérdeztük.


Az idei „Építsünk együtt betlehemet” pályázaton nagyon sok iskola, óvoda, közösség indult. Összesen 34 remekművet tekinthettünk meg a kerület számos pontján.
A megfelelő iskola kiválasztása gyermekeik számára felelősségteljes feladat. Ebben az igazán nem könnyű feladatban kívánunk segítséget nyújtani az Iskolások leszünk kiadvánnyal Önöknek, kedves szülők.
Részletesen bemutatjuk a Hegyvidéki Önkormányzat fenntartásában működő
általános iskolákat. A részletekért kattintson az alábbi linkre, ahol az iskolanyitogatóból mindenről tájékozódhat.
2012. január elsejétől Budapesten megváltozik a lakossági szennyvízszállítás rendje és a díjszámítás módja. Ott, ahol nem vagy nem teljesen megoldott még a csatornázás, továbbra is szükség van „szippantós autókra”. Mostantól azonban nem kell fizetni a vállalkozóknak, mert az új rendszer szerint a szennyvízkezelés díját kéthavonta számlázzák ki. A változásokról a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. ügyvezető igazgatóját, Wohner Zsoltot kérdeztük. A részletekért kérjük kattintson ide.
A civilizációs fejlődés okozta kihívások egyre nagyobb feladatot rónak az önkormányzatokra. A településfejlődés mellett folyamatosan biztosítani kell a városüzemeltetést, az önkormányzati vagyonhasznosítást, a helyi környezet- és természetvédelmet, az épített környezet védelmét.
Huszonkét művész karácsonyi ajándéknak kínált műveiből nyílt kiállítás a Galéria12 kávézóban. Alig egy-két tízezertől kétszázezer forintig számtalan értékes műtárgy találhat gazdára a december 7-én nyílt tárlat darabjaiból.
Lassan egy hete tart már az advent időszak.(„Adventus Domini” az úr eljövetele) .

Megnyílt Vidovics István „A Dió” című kiállítása, melyen Sikota Krisztina, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
A hagyományokhoz híven a Hegyvidéki Önkormányzat ismét megrendezi adventi vásárát.

Óriási nyüzsgés lepte el november 19-én a MOM Kulturális Központ épületét. Gyermekes családokkal telt meg a helyszín a Család Éve alkalmából megrendezett Családi Napon.
A Liszt Ferenc Év lezárásaként a kerületi iskolák megmérettethették tudásukat azon a vetélkedőn, melyet november 18-án a Lívia Villában rendeztek meg. Az eseményen Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte a csapatokat.
A Csillebércen működő izotópgyár kéményén keresztül hónapokon át az elvártnál nagyobb mértékben szökött a jód-131 izotóp – tudatta az Izotóp Intézet Kft. cégvezetője az MTI-vel. Az Intézet Kft. cégvezetője azt hangsúlyozta, hogy a lakosság egészsége nincs veszélyben.
Karinthy Ferenc két egyfelvonásosával aratott nagy sikert a MOM Színház első estjén. A Bösendorfer és a Dunakanyar igazi közönségdarabok, amelyek népszerűségének köszönhetően a színészek teltház előtt játszhattak.
Apor Vilmos vértanú püspökre emlékeztünk a róla elnevezett téren.

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. október 27-én tartotta 14/2010-2014. számú ülését.
Október 25-én, a MOM Kulturális Központ kupolatermében, megnyitotta kapuit az „Örmény kódexek, örmény motívumok-gyermekalkotásokban” című kiállítás, melyen Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Október 19-én a Galéria 12 kiváló művészei által összeállított kiállítás megnyitóján vettünk részt, ahol Fonti Krisztina alpolgármester köszöntője után mindenki közösen emlékezett a forradalom eseményeire.
A Hegyvidék Galéria Családi Műhely sorozata hetedik állomásához érkezett. Osgányi Róza, Osgányi Sára, Osgányi Vilmos és Véghseő Klára. A család minden tagja a művészi pályát választotta, az ő festményeikből tekinthetjük meg a legjobbakat, ha ellátogatunk a Hegyvidék Galériába.
Október 11-én, a Polgármesteri Hivatal folyosógalériáján Sikota Krisztina, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke megnyitotta Kusztos Dénes, gyémántdiplomás főorvos és festőművész kiállítását.
A Hegyvidéki Önkormányzat és az ASCO Hungária Kft. együttműködésben elindította a XII. kerületben a társasházi szelektív hulladékgyűjtő programot. A kezdeményezés célja, hogy a társasházakban élők a közvetlen hulladékelszállítás segítségével még egyszerűbben és kényelmesebben hozzáférjenek a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségéhez.

Október 11-én tartották meg az idei Fitparádé programsorozat sajtótájékoztatóját. Az eseményen részt vett Váczi János alpolgármester, Buranits Ildikó, a Hegyvidéki Fitparádé megálmodója, valamint Oláh Noémi, a legsikeresebb európai fitness modell.

Régi adósságát törleszti a Budapest Fővárosi Önkormányzat, amikor a lakosság és a Hegyvidéki Önkormányzat kérését figyelembe véve felújítja a Jagelló utat. Az Apor Vilmos tér és a BAH-csomópont közötti, hozzávetőlegesen 680 méter hosszú szakaszon október első hetében kezdett el dolgozni a kivitelezéssel megbízott Colas Út Zrt.
Október 10-én Gilicze Zoltán, az Oktatási és Közművelődési Iroda vezetője felavatta Kertész Gyula domborművel kiegészített emléktábláját, mely a művész egykori lakóháza a Tamási Áron utca 10. szám falán emlékeztet minket a zeneszerzőre.
![]() |
| Képünk illusztráció. Forrás: delmagyar.hu |
A Hegyvidéki Önkormányzat parkolás üzemeltetési feladatait a FÁBER Kft. látja el.


A Zene Világnapjáról a Hegyvidék is megemlékezett október 2-án, a MOM Kulturális Központban.
Kovács Lajos alpolgármester nyitotta meg az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepséget a MOM Kulturális Központban.


Fantasztikus hangulatú napokat tudhatunk magunk mögött. A MOM Kulturális Központ újranyitása és a Hegyvidéki Ősz közös programsorozata a kellemes késő nyári időben felejthetetlen élményekkel gazdagított minden érdeklődőt.
Szeptember 23-án Pokorni Zoltán polgármester a MOM Kulturális Központban adta át Kovács Gergelyné kultúrtörténésznek a Hegyvidék díszpolgára elismerést.

Pokorni Zoltán polgármester, Fonti Krisztina alpolgármester, valamint Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke szeptember 17-én ünnepélyesen megnyitották a Mátyás Király út 53/B szám alatti zarándokházat.
A szeptember 17-18-i hétvégén először játszottak vízilabda Magyar Kupa-csoportküzdelmeket a Hegyvidéken. A Hegyvidék YBL ugyan nem került be a legjobb nyolc közé, de derekasan helytálltak az első osztályú mezőnyben.
„A Magyar Zarándokút Esztergomtól Máriagyűdig, észak-déli irányban, szinte országhatártól országhatárig szeli át az országot. Keresztmetszetet ad hazánkról. Aki végigjárja a Magyar Zarándokutat, az képtelen lesz nem szeretni ezt az országot és az itt élő embereket.”- mondta Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke a Polgármesteri Hivatalban megnyílt fotókiállításon.
Göntér Endre szlovéniai festőművész kiállítása szeptember 13-ától fogadja a látogatókat a MOM Kulturális Központ kupolatermében.


Szeptember 6-án átadták az Onkológiai Intézet új belgyógyászati szárnyát.
Augusztus 31-től Horváth Dánielnek, a „next art” fiatal tehetségének a műveit láthatjuk az Art Market kiállítótermében.
A szervezők a rendezvényt azoknak ajánlják, akik Magyarországon és Ausztriában is dolgoztak, vállalkozóként illetve egyéb jogcím alapján szereztek/szereznek magyar- és osztrák nyugdíjjogosultságot.
„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.” – Lope de Vega
Az önkormányzat képviselő-testülete júliusi ülésén módosította a „Szövetség a nagyobb társasházakkal és lakásszövetkezetekkel” program egyes részeit.
Az alpolgármester feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. És minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.
Július 7-én a Képviselő-testület 11/2010-2014 számú ülésén a következőket határozta és szavazta meg.
2011 a Családok éve! Ön is gondolja át családjával közösen, hogyan használhatják saját életükben a rendõrség tanácsait!
Egyedülálló szolgáltatást vezet be a Hegyvidék. Pokorni Zoltán polgármester és dr. Váczi János alpolgármester mutatta be az első magyar internetes önkormányzati ügyfélszolgálatot.
A megszépült, megújult Jókai kertet gyümölcsfák, rózsakert és szőlőlugas teszi még színesebbé.
A tárlatot Sikota Krisztina, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg.

Egész élete mások és az Isten szolgálata. Mi indította el ezen az úton?

Június 2-tól fotókiállítás mutatja be a Trianon Békeszerződés előzményeit és az ország életét tragikusan befolyásoló döntés következményeit.

Jól ismeri a kerületet, és a Hegyvidéki Napok programját is kívülről tudja? Akkor játsszon velünk a facebookon és nyerje meg a hat családi strandbelépő egyikét!
2011. május 26-án tartotta meg 9/2010-2014. sorszámú ülését a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete.

A megnyitón köszöntőt mondott Sikota Krisztina, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke.
Felhívás kortárs épületek bemutatására és sétaútvonalak tervezésére. A jelentkezés az alábbi linken lehetséges.

Lezárult a MOM Kulturális Központ funkcióbővítő fejlesztése. A sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán polgármester és a kivitelezők ismertették a beruházás részleteit.
Becsületes küzdelemben mérkőztek meg a gyerekek az idei diákolimpián.
A Krisztina Palace-ban megnyílt kiállítás-sorozat az ősszel kezdődő Kortárs Képzőművészeti Vásárt harangozza be.

Hazai győzelemmel ért véget a Tatabánya elleni küzdelem.

A II. világháború idején ők ketten 80-100 családnak adtak menedéket Istenhegyi úti házukban.

Újabb környezettudatos fejlesztéssel büszkélkedhet a Hegyvidék.

Pokorni Zoltán az olimpiai bajnok vízipólosokkal együtt vett részt a Föld Napja alkalmából megrendezett faültetésen.


Felszentelésének tíz éves évfordulóját ünnepelte a Kékgolyó utcai evangélikus templom közössége. Az ünnepségen részt vett Fonti Krisztina alpolgármester.
Pokorni Zoltán polgármester, Váczi János és Fonti Krisztina alpolgármesterek elültették a MOM – Gesztenyéskert kulturális, sport és szabadidő negyed beruházásának fáját.
Fonti Krisztina alpolgármester asszony nyitotta meg az idei katasztrófavédelmi Ifjúsági versenyt. A győztes csapat a nyereménye egy kirándulás Aradra.


Április 6-án virtuális kiállítással emlékeztünk Gadányi Jenőre a Barabás Villában. Az estet Fonti Krisztina alpolgármester nyitotta meg.
A Hegyvidék csatlakozott az újonnan kiépített Magyar Zarándokúthoz. Első útjukon részt vett Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester is.
Ötven budapesti általános és középiskola sportéletének támogatása
Százhúsz egészséges gyerek úszott a beteg gyerekek álmaiért a városmajori Szabadidősport Központ uszodájában.
Interjú Buranits Ildikóval a díjról és a Hegyvidéki Fitparádé sikereiről.
Mikor mondhatjuk, hogy eredményes az oktatási rendszer? - Ezzel a címmel tartotta előadását Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke.
A digitális oktatási segédanyag „okos doboz”-ba zárt tudomány, mely a szórakozva tanulás lehetőségét hivatott megteremteni a kisiskolások körében.

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának nyolcadik évfordulóját ünnepelték a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskolájában.
A Polgármesteri Hivatalnál vezetett címnyilvántartás rendezése ebben az évben befejezésre kerül.

Ünnepi műsor és koszorúzás keretében emlékeztek meg a Hegyvidéken élők 1848 márciusának történelmi eseményeire.
Talpig korhű ruhában, oldalukon karddal, lóháton érkeztek a Hegyvidéki Mesevár óvodába a hagyományőrző huszárok.

A 2011/2012-es szezonban a Hegyvidék a magyar vízilabda bajnokság második vonalának élmezőnyében szereplő Ybl Water Polo Club vízilabdacsapatot támogatja.
A IV. Hegytörténeti konferencia előadásainak anyagából szerkesztett könyv jelent meg, a festő nevét viselve, a Hegyvidék Önkormányzatának támogatásával.
A Polgármesteri Hivatal földszintjének folyosóján nyílt meg a 2010-2014-es ciklus legnagyobb beruházásáról szóló fotókiállítás.
Segítség a kompenzációs igénylőlapok kitöltéséhez

Harmadik alkalommal rendezte meg „Fitt leszel, ha itt leszel” mottójú sportrendezvényét óvodásoknak és általános iskolásoknak a Hegyvidék.

A Hegyvidéki Sportmaxban tartották a Magyar Kosárlabda Válogatott, és az Idegenlégiós Válogatott mérkőzését.
Az ELMŰ tájékoztatása szerint a Városmajor utca 12. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelőben áramszünet lesz a következő napokon:
2011. február 8-án de. 8-12 óráig és
2011. március 2-án de. 8-12óráig



Az első hallásra furcsa cím fontos eseményt takar: Január 24-én a Jókai Klubban a kerületi óvodák mutatkoztak be a gyermeküket óvodába járatni kívánó szülők számára.


Kecskeméti SI - HEGYVIDÉK-YBL WPC
Mindenkit szeretettel várunk a Hegyvidéki Sportmaxba, május 19-én 11:00 órától. Részletekért kattintson ide.


