Hiába repült messzire az Orosz Andrej Hajlov, a 767 centiméteres eredmény csak a második helyhez volt elegendő, a bronzérmet a 764 centiméterig jutó ukrán Andrij Makarcsev szerezte meg, míg a legjobb magyar, Virovecz István 756 cm-es teljesítménnyel negyedikként zárta a Budára most első alkalommal – de a tervek szerint nem utoljára – ellátogató gálát. Erről beszélt dr. Váczi János alpolgármester is, aki honlapunknak elmondta, hogy az önkormányzat azt szeretné, ha a verseny a Hegyvidéki Napok állandó műsorszáma lenne. „A Hegyvidéki Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a sport, a mindennapi mozgás népszerűsítésére, amit bizonyít, hogy a kerület költségvetésének mintegy két százalékát teszik ki a sporttal kapcsolatos kiadások. Ez országos összehasonlításban is rendkívül magas szám, hasonló mértékű támogatással csak nagyon kevés település büszkélkedhet” – hívta fel a figyelmet az alpolgármester, aki szerint a Hopp-parádé Hegyvidékre csábítása jó ötletnek bizonyult, hiszen a szurkolást látva nyugodtan kijelenthető, hogy a program közönségsikert aratott. Hozzátette: a sikerhez hozzájárult a gálát megelőzően a XII. Szabadidősport Központ szervezésében megtartott diákolimpia verseny, amelyen a negyedik korcsoportos hegyvidéki iskolások avathatták fel a profik számára felépített mobil futópályát és a több mint öt tonna homokkal feltöltött távolugrógödröt.

Május 19-én és 20-án a Diana-parkban (a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola mellett) ismét lesz Svábhegyi Búcsú! A két nap programja az alábbiak szerint alakul.

Kedves Érdeklődők! A Hegyvidéki Napok június 2-i, vasárnap esti programjában változás történt. Egy előre nem látott esemény miatt a Group ’n’ Swing együttes koncertjének időpontját fel kellett cserélnünk a Ferenczi György és a Rackajam programponttal.

A Barabás Villa Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Ifj. Szlávics László szobrászművész Fekete és fehér című kiállítására.


Idén nyáron, immáron hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.