
A testület döntéseket hozott intézményvezetői pályázatokról, és állásfoglalást szavazott meg a napjainkban nagy vitákat kiváltó, behajtási díjjal kapcsolatos fővárosi tervekről is. Ennek értelmében a képviselő-testület ebben a formában nem tudja támogatni a tervet. Mint ahogy Pokorni Zoltán polgármester fogalmazott, a dugódíj bevezetésének nem elvi, hanem gyakorlati akadályai vannak. Amíg nincsenek védett buszsávok és parkolók, addig az agglomerációs nyomás szinte korlátlanul zúdulhat az övezet határára, amely a kerületben élőket súlyosan érintené. Ráadásul egy gyűrű nem elég, több zóna szükséges.
A következő képviselő-testületi ülést 2012. július 12-én tartják meg a hegyvidéki képviselők.



Kedves Érdeklődők! A Hegyvidéki Napok június 2-i, vasárnap esti programjában változás történt. Egy előre nem látott esemény miatt a Group ’n’ Swing együttes koncertjének időpontját fel kellett cserélnünk a Ferenczi György és a Rackajam programponttal.

A Barabás Villa Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Ifj. Szlávics László szobrászművész Fekete és fehér című kiállítására.


Idén nyáron, immáron hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.