Huszonkét művész karácsonyi ajándéknak kínált műveiből nyílt kiállítás a Galéria12 kávézóban. Alig egy-két tízezertől kétszázezer forintig számtalan értékes műtárgy találhat gazdára a december 7-én nyílt tárlat darabjaiból.
Sikota Krisztina, a Hegyvidéki Önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke a kiállítást köszöntve örömét fejezte ki, amiért a Hegyvidéken az idei adventi időszakban minden eddiginél több helyszínen lehet igényes és értékes ajándékot venni szeretteinknek, majd személyes élményeit összegezve hozzátette: az igazán értékes ajándék az, amit megőrzünk, s ami emlékeket, személyeket idéz fel bennünk később is.
Kratochwill Mimi művészettörténész szerint talán nincs is több olyan kerülete Budapestnek, ahol ennyi művész él és ennyi értékes művet alkot, mint a Hegyvidéken. „A kiállítás nemcsak gyönyörködtet bennünket, de arra is sarkall, hogy haza is vigyünk belőle valamit” – mondta.
A.I. / Hegyvidék újság


Kecskeméti SI - HEGYVIDÉK-YBL WPC
Mindenkit szeretettel várunk a Hegyvidéki Sportmaxba, május 19-én 11:00 órától. Részletekért kattintson ide.


