
Egy év kihagyással idén január 28-án ismét megrendezték a már hagyománynak számító Pedagógus Bált a MOM Kulturális Központ Kupolatermében. Immár 14. alkalommal mulathattak pedagógusaink ezen az esten. A rendezvényen Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
„A hegyvidéki nevelési-oktatási intézményeinkben dolgozó pedagógusaink a nehéz időkben is mindig nagyszerűen helytállnak, s a tőlük megszokott magas
színvonalon, nagy odafigyeléssel és gondoskodással végzik munkájukat a hegyvidéki gyermekek körében. Az ilyen nehezebb időkben azonban talán még fontosabb az, hogy a mindennapi munka, a szürke hétköznapok mellett, kötetlen, vidám, jó hangulatú rendezvényeken is együtt lehessünk, kicsit elengedhessük magunkat, beszélgessünk, táncoljunk együtt; hogy a nap mint nap együtt dolgozóknak lehetőségük legyen arra, hogy együtt szórakozhassanak, hiszen ez
segíti az egy közösséghez való tartozás érzését, s erőt adhat a hétköznapok nehézségeinek leküzdéséhez is.” –hangsúlyozta köszöntőjében Fonti Krisztina
Köszönet illeti a szervezőket, akik fáradhatatlan munkával készítették elő az estét és mindent megtettek annak érdekében, hogy élményekkel teli órákkal gazdagítsák napunkat. Külön köszönetet mondunk a fellépő gyermekeknek, hogy kis műsorukkal gazdagították a programot, szüleiknek, hogy elhozták őket erre az eseményre szombat este, és a betanító pedagógusoknak, hogy felkészítették őket.


Kecskeméti SI - HEGYVIDÉK-YBL WPC
Mindenkit szeretettel várunk a Hegyvidéki Sportmaxba, május 19-én 11:00 órától. Részletekért kattintson ide.


