Centenáriumi ünnepséget tartottak június 7-én a Városmajori Óvodában. A száz éve alapított intézményt Fonti Krisztina alpolgármester, valamint a Városmajor egykori és jelenlegi óvodásai, aktív és nyugdíjas pedagógusai köszöntötték.
„Száz év hosszú idő egy nemzet, egy város, egy kerület életében is, hát még milyen hosszú egy intézményében – emlékeztetett Fonti Krisztina –, nemzetünk évszázados történelme az óvoda történetén is nyomot hagyott. E száz év alatt sok generáció cseperedett fel itt, sokan olyanok is, akik később gyerekeiket, unokáikat, sőt, talán dédunokájukat is ide járatták” – mondta az alpolgármester, majd megemlékezett arról, hogy a Kós Károly és Györgyi Dénes tervei alapján tizennégy hónap alatt megépített intézményt 1912-ben adták át, és eleinte két csoporttal működött. Hosszú ideig a Városmajorban volt az óvodaigazgatóság, vagyis több kerületi óvoda szakmai felügyeletét is ellátta. Először 1971-ben bővítették az intézményt, újabb két csoporttal, majd egy évtizeddel később egy torna- és egy újabb csoportszobával immár ötcsoportossá nőtt az óvoda.
„Nagyon fontos, hogy milyen környezetben nevelkednek a gyerekek, de talán még ennél is fontosabb, hogy a Városmajori Óvodában saját, a Magvető Pedagógiai Program alapján, amely három pillérre épül: az egészséges életmódra, a környezettudatosságra és a hagyományok tiszteletére, őrzésére nevelésre. Ha mindehhez figyelembe vesszük azt is, hogy a hagyományőrző rendezvényeken a gyerekek a szüleikkel együtt tudnak ünnepelni, nem csodálkozunk azon, hogy évről évre nagyobb a túljelentkezés az óvodába” – mondta Fonti Krisztina, majd megköszönte azok támogatását, akik mind az óvoda működését, mind a centenáriumi ünnepség megrendezését segítették.
A megemlékezés az óvodások, a Kós Károly iskola tanulói és a Csillagszemű Táncegyüttes műsorával folytatódott, majd a gyerekek Halász Judittal közösen elénekelték a „Boldog születésnapot!” című dalt, végül pedig kerti partival ünnepelték meg a jubileumot.

Május 19-én és 20-án a Diana-parkban (a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola mellett) ismét lesz Svábhegyi Búcsú! A két nap programja az alábbiak szerint alakul.

Kedves Érdeklődők! A Hegyvidéki Napok június 2-i, vasárnap esti programjában változás történt. Egy előre nem látott esemény miatt a Group ’n’ Swing együttes koncertjének időpontját fel kellett cserélnünk a Ferenczi György és a Rackajam programponttal.

A Barabás Villa Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Ifj. Szlávics László szobrászművész Fekete és fehér című kiállítására.


Idén nyáron, immáron hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.