Barabás Miklós, a XIX. század kiemelkedő festőművésze 1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. sz. alatti szőlőskertet, melyen már akkor is állt egy présház és egy pince. A festő 1840-ben saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát, melyet időközben bővített egy újabb helyiséggel, és ahol 30 évig lakott. A villaépület alatt nagyméretű (bor tárolására alkalmas) pincehelyiség volt, amelyet föld alatti folyosó kötött össze a vincellérházzal. 1870-ben eladta a házat, amely ezt követően többször cserélt tulajdonost. Az épületegyüttes az új tulajdonosok igényének és ízlésének megfelelően változott, és a toldozgatások eredményeként az eredeti villaépület felismerhetetlenné vált.
Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2000-ben döntött véglegesen a villa felújítása mellett.

Május 19-én és 20-án a Diana-parkban (a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola mellett) ismét lesz Svábhegyi Búcsú! A két nap programja az alábbiak szerint alakul.

Kedves Érdeklődők! A Hegyvidéki Napok június 2-i, vasárnap esti programjában változás történt. Egy előre nem látott esemény miatt a Group ’n’ Swing együttes koncertjének időpontját fel kellett cserélnünk a Ferenczi György és a Rackajam programponttal.

A Barabás Villa Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Ifj. Szlávics László szobrászművész Fekete és fehér című kiállítására.


Idén nyáron, immáron hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.