Kerületünk múltja az őskorig nyúlik vissza. A Hegyvidék különböző pontjairól kerülnek elő építkezések, feltárások során leletek, mint például rézkori agyagedény, vagy csontszerszámok, melyek ma a múzeumok gyűjteményét gyarapítják. Az ókorban a rómaiak jelenléte a XII. kerület területét is érintette: gazdaságok és villák épültek itt, melyek Aquincum polgárváros tehetősebb tagjainak kényelmét szolgálták.

Az erdő azonban visszahódította a területet a középkorra, ezért válhatott a terület a magyar királyok vadaskertjévé. Nem volt azonban szigorúan lezárva a terület: a mai Budakeszi út nyomvonala már ekkor a kereskedők és utazók által alaposan kitaposott útvonal volt, és a pálos rend is itt, a Szépjuhászné közelében építette fel a szerzet központját. Egyes korabeli források szerint a XIV. században megkezdett kolostorépület fénykorában akkora volt, hogy a tornya árnyékot vetett a lemenő napban a Budai Várra. A király emberei, és a kereskedők is szívesen frissítették fel magukat a Svábhegy oldalában fakadó forrásoknál, melyek vizét Mátyás király megbízásából a Várba, a mai Szentháromság térre vezették.

A török megjelenésével és 150 éves itt tartózkodásával mindez a feledésbe merült, a pálos kolostor köveit elhordták, a vízvezeték elfelejtődött, a forrásokat csak a helyiek használták.

A XVIII. században viszont már megépültek az első olyan épületek, melyek közül máig fennmaradtak egyesek, ilyen például a Zugligetben található Laszlovszky-major, mely a Zugligeti út 58-60. szám alatt áll, és igaz, mára már átépítették, de az eredeti épületek már egy 1795-ös térképen is megtalálhatóak.

Ugyanebben az időben vertek itt gyökeret a svábok is: máig láthatóak a Költő utca környékén annak a sváb falunak az emlékei, amely az 1700-as évek második felében kezdett kibontakozni. Itt valódi falusias hangulat fogadta az erre tévedőket: mezítláb szaladgáló gyerekek, ajtó előtt pipázgató férfiak, és kútról vizet hordó asszonyok ugyanúgy hozzátartoztak a mindennapokhoz, mint a vándorló iskola. Mivel ez időben még nem volt állandó iskolaépület, így a szülők anyagi támogatása mellett a tanító minden héten más magánháznál tartotta meg a tanórákat.

1858-ra készült el kerületünk első iskolaépülete, a mai Jókai Mór Általános Iskola, mely akkor még szerény földszintes ház volt. A nevét nem véletlenül kapta, hiszen nem messze az iskolától lakott a nagy mesemondó, aki 1853-ben vásárolta meg Költő utcai telkét, és alakított ki mintagazdaságot, ahova vissza tudott húzódni a főváros zaja, és intrikái elől. Nem ő volt az egyetlen híresség a reformkorból, aki a Svábhegyet választotta otthonául: itt lakott többek között Eötvös József is, akinek villája már nem, de a kert végi „házacskája” mai napig létezik a Karthausi úton.

Mialatt a Svábhegyen villák és szanatóriumok épületek, kerületünk lankásabb részén megjelent az első összefüggő településhálózattal rendelkező városrész: a Krisztinaváros. A Városmajor utca valamint a Maros utca táján már a XIX. század elején egymást érték a házak, melyek közül érdemes kiemelni az Alkotás-házat, mely a mai Magyar Jakobinusok terén állt, és amiről az Alkotás utca a nevét kapta. A ház homlokzatán lévő dombormű Istent ábrázolta, ahogy megteremti a világot. A német „teremtés” szónak a félrefordításából lett az Alkotás-ház elnevezés.

A XIX. század végétől a sportolók és kirándulók is felfedezik maguknak a kerületet. Itt található a főváros legmagasabb pontja, a János-hegy, ahová Erzsébet-királyné is előszeretettel sétált. A mai napig síelők ezrei keresik fel havas hétvégéken a Normafát, de tartottak autóversenyeket is a Svábhegyen, melynek rajtja a Kékgolyó utcánál volt, a cél pedig az Eötvös úton. Ugyancsak a múlt ködébe vész már a Széchenyi-hegyi golfpálya is, melyet egy angol szaklap Európa második legszebb golfpályájának minősített.

A kerület, mint közigazgatási egység 1940 július 1-én kezdte meg a működését, és bár azóta fokozatosan beépült, még mindig a főváros legzöldebb kerületének számít, és a legszebb fővárosi kirándulóhelyekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.

Balázs Attila

Helytörténeti Gyűjtemény