Normafa

A főváros legismertebb kirándulóhelye, a Normafa a nevéből is következtethetően egy fa után kapta a nevét. Az ősöreg bükkfa 1927-ben egy villámcsapás miatt dőlt ki, miután hosszú évszázadok viharait túlélte. Egyes legendák szerint akkor sarjadt, amikor Mátyás király megszületett, mások tudni vélik, hogy a nagy király megpihent az árnyékában. Ha nem is az 1400-as évek óta állt a Svábhegy tetején, de az bizonyos, hogy több száz éves volt a hatalmas törzsű fa.

A környék régi sváb lakosai csak Viharbükk néven emlegették, a Normafa elnevezést csak a XIX. század közepétől használjuk. A környék mindig kedvelt kirándulóhely volt. Többek között a Nemzeti Színház társulata is szívesen járt ide piknikezni. 1840-ben, egy ilyen kirándulás alkalmával a kor kedvelt színésznője Schodelné Klein Róza fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, mely nagyon hasonlított a színházban Bellini Norma című operájának a díszletére, és elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát, mely elnevezés lassan átterjedt a fa körüli rétre is, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a fővárosra. A Normafa emlékét ma emléktábla őrzi, melyet 1967-ben állítottak a neves fa emlékére. A táblára Devecseri Gábor költő – aki maga is a Svábhegyen élt – sorait vésték:

„Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”

Libegő

Először 1933-ban vetették fel, hogy a Zugliget és a János-hegy között kábelvasútat kellene létesíteni, azonban a megvalósulás érdekében nem történtek lépések. Ezt követően még számos elképzelést és tervet dolgoztak ki, míg 1968-ban döntött úgy a XII. kerületi Tanács, hogy el kell kezdeni a tényleges munkálatokat. Kezdetben négy, majd kétszemélyes álló utasterű kabinokat terveztek, végül azonban kétszemélyes ülőszékek mellett döntöttek.

Az építkezés másfél éves lezárulta után 1970. augusztus 20-án nyílt meg a nagyközönség előtt a Libegő. Mivel a hatóságok nem tudtak dűlőre az elnevezését illetően, ezért nyilvános pályázatot írtak ki, és a beérkező több tízezer ötletből választották ki a máig használt elnevezést.

Moszkva tér

A középkor évszázadai során nem volt lakott a mai Moszkva tér területe és környéke. Viszont már akkor is sok fontos útvonal haladt át ezen a területen. A XVII. században agyagbányát működtettek itt, ez még az 1800-as években is működött. Később a bányát bezárták és sporttelepet létesítettek a területen. 1938-ban kezdődött meg a közlekedési csomóponttá alakítása. Első jelentős átépítésére 1972-ben került sor, amikor a 2-es metró építésével a metróállomást megépítették.

Költő utca

A Költő utca a nagy mesemondóról, Jókai Mórról kapta a nevét 1886-ban. Jókai a mai 21-es számú telken épített magának villát, és alakított ki csodálatos kertet és gazdaságot. Minden nyáron itt dolgozott, távol a város zajától, több regénye itt született. A Költő utcában található a régi Sváb-falu még megmaradt értékeinek jelentős része. Olyan épületek állnak itt, melyek őrzik a századforduló falusias hangulatát, amikor még a mezőgazdaságból élő svábok lakták a környéket. A Jókai villa már nem áll, de a gazdasági épülete igen, és az érdeklődők egy Jókai emlékszobát is megtekinthetnek.

Városmajor

Kerületünkben sok mindenről mondhatjuk el, hogy az adott dolog első volt a maga nemében Budapesten. Többek között nálunk volt először Jókainak szobra, és itt kezdte meg működését a főváros első közparkja is: a Városmajor.

A Városmajor eredetileg az Ördögárok patak árterülete volt, a Rózsadomb és a Kis-Sváb-hegy között fekvő területen. A patak gyakori kiöntései miatt kezdetben csak kaszálónak tudták használni, majd a török kiűzését követően a katonaság tulajdona lett a terület, csakúgy, mint a közeli Vérmező. A főváros 1729-ben vásárolta meg a városparancsnoktól háromezer forintért a területet. Már ekkor felvetődött a gondolat, hogy parkot lehetne itt létesíteni, ahova a budai polgárok pihenni, sétálni járhatnak. A terveket II. József király elé terjesztették, aki megvalósításra érdemesnek találta azokat. A munkálatok azonnal megkezdődtek, 1787-ben a terület rendezése eljutott arra a fokra, hogy nekikezdhettek a növényvilág kialakításának. A francia kerteket tekintették mintának a park megtervezésekor, Budakesziről és Dunabogdányból háromezer fát hozattak, és ültettek el itt a Városmajorban. A XIX. században a bécsi Práterhez hasonlítják, sétahelynek, kirándulóhelynek használták, majd a budai polgárok rendszeresen itt ünnepelték a majálisokat, és a külföldi útikönyvek is előszeretettel ajánlották a Budapestre látogató turistáknak.

A Városmajor közepén ekkor még boltozatlanul folyt át az Ördög-árok, melynek jobb partján, a Városmajor utcához közel eső részen a Városmajor utcai házak gyümölcsös- és zöldséges kertjei sorakoztak, és még egy faiskola is elfért a területen.

A XX. század elején nekifogtak a park modernizálásához, mert egyre többeket zavart az Ördög-árok gondozatlan jellege. 1920-ban a patak Városmajori részét beboltozták, így a sétálók szeme elől rejtve halad keresztül a mai napig a Hűvösvölgy felől érkező patak vize. Ez a beruházás újból fellendítette a park népszerűségét. Napjainkban a Városmajor park a sétányok és játszóterek mellett otthont ad több sportpályának, valamint a Városmajori Szabadtéri Színpadnak is. Az eredeti céljának megfelelően sokan járnak ide kikapcsolódni, pihenni.

Erzsébet-kilátó

A főváros legtöbb pontjáról látszik és az éjszakai budapesti panoráma elengedhetetlen részévé vált az Erzsébet-kilátó, mely immár több mint száz éve díszíti Budapest legmagasabb pontját. A János-hegy, a maga 528 méteres tengerszint feletti magasságával minden korban csábította a kirándulókat. A XIX. században csak az edzettek vállalkoztak ilyen túrákra, ugyanis tömegközlekedéssel legfeljebb a fogaskerekű Svábhegy állomásáig lehetett eljutni, vagy a Zugligetig lóvasúttal. Ez azonban nem akadályozta meg Erzsébet királynét sem abban, hogy 1882-ben három alkalommal is elsétáljon arra a helyre, ahol ma már a róla elnevezett kilátó magasodik. 1908-ban kezdődtek meg az építési munkálatok Klunzinger Pál és Schulek Frigyes közös tervei alapján. A két éven keresztül tartó építkezés során a Libegő mai állomásának helyétől kisvasutat építettek a hegytetőre, hogy azon szállítsák az építőanyagokat. 1910-ben ünnepélyes keretek között átadták a kilátót a kirándulók számára. A környékét fokozatosan szépítették, a legfontosabb beruházás az 1926-ben megvalósított állandó díszkivilágítás volt, mely az első volt hazánkban. Ennek sikerén fellelkesülve világították ki később állandóra a Halászbástyát, és az Országházat is.

Az Erzsébet-kilátó kirándulók százezreit fogadta évenként a két világháború között, azonban az 1948-ban hatalomra kerülő diktatúrának nem illett bele az ideológiájába a nagy múltú épület, így mindössze egyetlen beruházást hajtottak végre rajta: egy hatalmas vörös csillagot erősítettek a legfelső szintjére, melynek fényét éjszaka kilométerekről látni lehetett. A csillag hatalmas súlya tönkretette a torony szerkezetét, életveszélyessé vált, és be kellett zárni. A rendszerváltást követően jogi huzavonák és gyakori tulajdonosváltások következtek, míg 2001-ben a XII. kerületi Önkormányzat kapta meg a kilátót és méltó módon felújította. 2005 óta ismét a régi hangulatában fogadja azokat, akik a magasból szeretnének Budapestre pillantani.

Gyermekvasút

A Széchenyi-hegyen 1948-ban kezdték meg a Gyermekvasút sínjeinek lefektetését, miután elvetették, hogy Gödöllőn, vagy a Margitszigeten valósuljon meg a gyermekek által üzemeltetett vasút. Az első szakasz 66 nap alatt készült el, ez 3 kilométernyi pályát és három állomást jelentett: Széchenyi-hegy, Normafa és Előre állomások. A mai végállomásig, Hűvösvölgyig két év alatt jutottak el, 1950. augusztus 20-án nyitották meg a teljes pályát az utazók előtt. A mai napig gyermekek látnak el szolgálatot a vonatokon és az állomásokon is, természetesen felnőttek felügyelete mellett.