Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Kituztek_a_Normafa-rehabilitacio_legfontosabb_celjait

Kitűzték a Normafa-rehabilitáció legfontosabb céljait

A képviselő-testület januári ülésén döntött arról, milyen célokat figyelembe véve történjen meg a Normafa területének helyreállítása – amennyiben az erre vonatkozó helyi népszavazáson a szavazók többsége támogatja az önkormányzat megoldási javaslatait.

Az önkormányzat képviselő-testülete január 27-i ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta azt a határozatot, amely a Normafa rehabilitációjával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés alapját adja. Az ezt követően a Helyi Választási Irodához benyújtott népszavazási kérdés így hangzik: „Egyetért-e Ön a Normafa területének helyreállításával a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (I. 27.) számú határozatában foglaltak szerint?”
Az önkormányzat a határozatában kinyilvánította: a Normafa megújítása során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a terület jelentős része természetvédelmi oltalom alatt áll. A Zugligeti úttól Budakeszi határáig, a Szépjuhászné úttól a Hegyhát útig terjedő területet egy környezeti egységnek tekintik, ahol a rekonstrukció során a Natura 2000-es természetvédelmi hatásbecslés megállapításai és a környezetvédelmi előírások szerint, valamint a környék történelmi, kulturális hagyományainak figyelembevételével kell eljárni. Az egész éves használat lehetőségét a fenntarthatóság elve mentén kívánják kidolgozni úgy, hogy ne sérüljön a Normafa környékén élők nyugalma.
A térség közlekedési problémáinak megoldása érdekében a Távcső utca kiépítésével csillapítanák a forgalmat az Eötvös út–Konkoly-Thege úti kanyarban, továbbá áthelyeznék a buszfordulót és a Normafa Síház melletti gépjárműparkolót az Eötvös út 40. szám alatti, valamint annak környezetében lévő ingatlanok területére. Szintén itt biztosíthatnának helyet a meghosszabbításra javasolt fogaskerekű vasút új felső végállomásának. Az önkormányzat kezdeményezi az Eötvös út 40. alatt található, hosszú ideje üresen álló Hotel Olimpia kisajátítását és bontását.
A túlzott gépjárműforgalom csökkentése céljából a Normafa területén kívül (a Zugligeti úton, Budakeszi határában, a Szépjuhásznénál, a Hűvösvölgyben) kisebb közösségi parkolók kialakítását és az ide vezető túraútvonalak kiépítését javasolják, továbbá P+R parkolók létesítését szorgalmazzák a közösségi közlekedési hálózat megállói közelében. A Libegő és a gyermekvasút esetében korszerűsítést tart szükségesnek az önkormányzat.
Rendbe tennék és új funkciók szerint hasznosítanák a területen található rossz műszaki állapotú, többnyire műemlékvédelem alatt álló épületeket. Az egykori Fácán vendéglő épületének helyreállításával természetvédelmi-oktatási központot hoznának létre a Béla király út 59/e szám alatti ingatlanon, valamint közösségi célra újítanák fel az önkormányzat tulajdonában lévő, Zugligeti út 64. szám alatti egykori lóvasút-végállomás épületét.
A szintén kerületi tulajdonú, Eötvös út 48. szám alatti, felújítandó villaépület adhat helyet a „Normafa Kapujának”, azaz egy látogató- és információs központnak. A Normafa Síház vendéglátó funkciójának kibővítésére, játszóhely, közösségi tér kialakítására az itt lévő parkoló áthelyezését követően kerülne sor.
A szánkózást és a síelést biztonságosan elkülönítenék egymástól. A síelésre korlátozottan biztosítanának lehetőséget: a Szaniszló-rét környékén oktató sífutó pályát jelölnének ki, míg a Kis-Norma lejtőn helyreállítanák a hajdani sípálya egy részét (a Mátyás király útig). Visszaállítanák a természeti környezetet nem károsító húzóliftet, valamint lehetővé tennék az adalékmentes, csapadékvízből előállított hó felhasználását. Az önkormányzat a síelést támogató fejlesztések hatásainak vizsgálatára egy környezetvédelmi szakemberekből álló bizottságot hoz létre, amelynek feladata folyamatosan figyelni a használatból adódó esetleges kockázatokat és a Normafa természeti értékeire gyakorolt hatásokat.
A látogatók biztonsága és a terület erős leterheltségének enyhítése érdekében szétválasztanák a futók, sífutók, túrázók, kerékpárosok, valamint a sétálók által használt útvonalakat, továbbá a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak és látássérültek számára is látogathatóvá tennének területeket. Rendbe hoznák a Jánoshegyi utat, ahol közvilágítást is kialakítanának úgy, hogy az ne terhelje felesleges fénnyel a környezetét.
Az Anna-réti játszóteret teljesen felújítanák, emellett több más kisebb játszóhelyet hoznának létre. Csomagmegőrzőket, öltözőket, padokat, hulladékgyűjtőket, valamint kulturált illemhelyeket és biztonságos tűzrakó helyeket is kiépítenének. A közbiztonságot felügyeleti jelenléttel és térfigyelő kamerák telepítésével javítaná az önkormányzat.

*

A januári ülésen a képviselők határoztak arról is, hogy az önkormányzat támogatási kérelmet nyújtson be a Belügyminisztériumhoz a december eleje óta zajló jégkár-elhárítási munkák támogatására: a helyreállítás több mint 70 millió forintos költségéhez közel 50 millió forintot igényel a kerület a tárca vis maior keretéből.
Jóváhagyta a testület a budapesti rendőrkapitány döntését, aki ez év január 1-jei hatállyal Segyevi Zoltán rendőr alezredest bízta meg a kerületi rendőrkapitányság vezetésével. A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének ismételten Hambuch Gerdát nevezték ki, míg a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria vezetésére újból Balázs Attila kapott megbízást. Az önkormányzat állandó bizottságaiba megválasztottak további öt nem képviselő tagot.
A polgármester a testületi ülés végén elmondta, hogy a Művész úti óvoda átvételével kapcsolatos folyamat megakadt, a Miniszterelnökség ugyanis december végén jelezte: mégsem az önkormányzat bevonásával képzeli el az intézmény fenntartását. Pokorni Zoltán bejelentette, hogy a kialakult helyzet miatt az átvételre vonatkozó korábbi határozatok visszavonását javasolja majd.

z.