A IV. Hegytörténeti konferencia előadásainak anyagából szerkesztett könyv jelent meg, a festő nevét viselve, a Hegyvidék Önkormányzatának támogatásával.
A Tarsoly kiadó gondozásában frissen megjelent könyvet a kerületi Barabás villában, március 9-én nagyszámú érdeklődő előtt mutatták be.
„A Hegyvidék a tizenkilencedik században a főváros pihenőövezetének számított: voltak, akik kirándulni jártak erre, mások a gyógyulást keresték a jó levegőjű szanatóriumokban, megint mások a világ zaja elől költöztek ide. Ezek közé tartozott Barabás Mikós festőművész is, aki a Városmajor 44. szám alatti telket vásárolta meg. A telek eredetileg szőlőskert volt, melynek tőkéi hosszan futottak fel a Kissváb-hegy oldalán.” – írja Pokorni Zoltán a kerület polgármestere a kötet laudációjában. A kötetet méltányolta és felvezette a polgármester után Kollega Tarsoly István a Tarsoly kiadó igazgatója, és Csorba László – a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A kötetben olyan tanulmányok nyertek nyilvánosságot, melyek kuriózumnak, ha úgy tetszik „művelődéstörténeti csemegének” számítanak a festőművész és korának ismeretében. A kötet egyik szerkesztője, Balázs Attila ír a Városmajor, illetve a Városmajor utca reformkori helyzetéről, mely írásból kiderül, hogy a jelenlegi XII. kerület első utcában volt tulajdonos többek között: Pollack Mihály építész, báró Eötvös Ignác (Eötvös József édesapja), Rupp Jakab levéltáros.
A konferencia anyagát összegző kötetből megtudjuk azt is, hogy a művész Barabás Miklós jól élt korának pezsgő sajtónyilvánosságával. Ahogyan ez Laki Ádám Mihály tanulmányából is kiderül: „1830-as évek elejére tehető, hogy robbanásszerűen kibontakozott a véleményformáló újságírás hazánkban.(…)1847-ig csaknem megduplázódik a rendszeres sajtótermékek száma.(…)A legkelendőbbek az irodalmi és kritikai lapok voltak a harmincas években.” Eképpen járult hozzá a sajtó a festőművész gyors ismertségének kialakulásához.

A reformkor óta választják lakóhelyül a Hegyvidéket az írók, irodalmárok. Lakott itt Jókai Mór, Eötvös József, Radnóti Miklós, Kaffka Margit, Nemes Nagy Ágnes, Cseres Tibor, Szentkuthy Miklós a teljesség igénye nélkül.
A kerületben élő, valamint a helyről vallomást tevő írók munkáiból kiadott válogatás a Hegyvidék antológia című kötet, amely az Önkormányzat támogatásával jelent meg két kiadásban is. Jelentős a száma azoknak a kerületi íróknak, költőknek, akiknek művei megjelentetését támogatjuk. Rendszeresek a támogatott köteteket bemutató író-olvasó találkozók is.


