8. sz. vk. - Kovács Lajos
Fogadóóra:
A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán személyesen, valamint a honlapunkon (Jelentkezés fogadóórára) történt bejelentkezés után, telefonos időpont egyeztetést követően kerül sor.
Kovács Lajos életrajza

A Janus Pannonius Tudományegyetemen, történelem szakon szerzett bölcsész végzettséggel álltam munkába. Ezt követően, 2001-ben kereskedelmi közgazdász diplomával, majd a BKÁE Vezetőképző intézetének egyetemi kurzusán szerzett tapasztalatokkal gazdagodva már a Hegyvidéki Önkormányzatnál dolgoztam. Nyolc éven keresztül a polgármester napi munkáját segítettem titkárságvezetőként.
Feleségemmel és két gyermekünkkel a kerületben élünk.
A 2006-2010-es választási ciklusban a 9. számú választókerület egyéni képviselőjeként szereztem mandátumot és az önkormányzat alpolgármestereként a szociális és egészségügyi terület, a városrendezés és a városüzemeltetés napi feladataiért tartoztam felelősséggel.
Köszönöm a bizalmat, amely lehetőséget adott, hogy mind a 8.sz. választókerület egyéni képviselőjeként, mind a kerület alpolgármestereként folytathatom a megkezdett munkát.
Az alábbi teendők koordinálása tartozik irányításom alá:
Szociális
Egészségügy
Környezetvédelem
Városgazdálkodás.
Alpolgármesterként igyekszem hatékonyan menedzselni a kerület útkarbantartási és útfejlesztési kérdéseit, illetve „zöld” programjait.
Több hazai és nemzetközi szervezetben képviselem a hegyvidéki környezetvédelem és önkormányzatiság kerületi érdekeit.
Büszke vagyok arra, hogy többek között részem lehetett számos olyan önkormányzati projektben, mint:
- Hegyvidéki Sportmax befejező építkezésének, beüzemelésének koordinálása.
- Hegyvidéki klíma védelmi programok elindítása.
- Budapest legnagyobb közintézményen elhelyezett napelem parkjának létrehozása.
- 2005. óta sikeresen működik a nyugdíjas polgáraink számítógépes tanfolyama.
- Tovább szélesítettük a kerület szociális ellátórendszerét.
- Bevezettük a Szt. János kórházzal közösen a Hegyvidéki Szűrőszombatokat és folyamatosan bővítjük prevenciós tevékenységünket.
Egyéb társadalmi szerepvállalások:
- Energia Hatékony Önkormányzatok Szövetségének Felügyelő Bizottsági elnöke
- Magyar Önkormányzati Szövetség városüzemeltetési területének koordinátora
- Az Európa Tanács Önkormányzati Kongresszusának. képviselője és Current Affairs bizottságának állandó tagja.