Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ujabb_utszakaszok_ujulnak_meg

Újabb útszakaszok újulnak meg

Ebben az esztendőben is az iskolai szünidőhöz igazítja a nagyobb közterületi fejlesztéseket a Hegyvidéki Önkormányzat. Júniusban hét helyszínen indulnak járda-, lépcső- és útépítések, míg szeptemberig további nyolc útszakasz – köztük a Németvölgyi út egy részének – aszfaltburkolata újul meg. A korábban megkezdett munkálatok közül már befejeződött a járdaépítés a Diana közben, valamint a Szépkilátás lépcsőhöz csatlakozó vadonatúj gyalogjárót is birtokba vehették a környéken élők.

Az előzetes terveknek megfelelően halad a tavasszal megkezdett hegyvidéki járda-, lépcső- és útépítési program. Az utóbbi hetekben megújult a járda a Tusnádi közben, az Istenhegyi út és a Tusnádi utca közötti szakaszon. A gyalogjáró burkolata a kerítés lábazatától enyhén lejt az út felé, így végre megszűnnek az eső utáni pocsolyák.
Vadonatúj járda épült a Diana közben. A fejlesztésre azért volt szükség, mert korábban a gyalogosok kénytelenek voltak az egyébként kis forgalmú útpályán közlekedni.
Korhűen állíttatta helyre a Hegyvidéki Önkormányzat a Szépkilátás lépcsőt, a munkálatok során az újragyártott műkő oszlopokat is a helyükre tették. Megújult a két lépcsőrész közötti járda, míg a lépcsősor mellett vízelvezetőt alakítottak ki. Ennek azért van jelentősége, mert így a Szépkilátás utca végén átépített burkolatról lefolyó csapadék nem kerül a lépcsőre.
Szintén befejeződött a Csaba utcai lépcső átfogó felújítása, az utolsó ütemben az alsó két lépcsőkar, valamint a pofafal hibáit tüntették el. Már zajlik a Fészek lépcső rekonstrukciója: a régi kockaköveket felszedik, majd hézagmentesen, a mai technikai előírásoknak megfelelően újrarakják a burkolatot. Ugyanott a hosszú és meredek pihenőket szabványos lejtésűre építik át, a kényelmesebb lépcsőzést néhány lépcsőfok beiktatásával biztosítják.
Rövidesen elkezdődik a Zólyom lépcső felújítása, ahol pótolják a kifagyott, széttöredezett, éppen ezért botlásveszélyes köveket, valamint a rossz lépcsőfokokat, kiegyenesítik a pihenőket, és újrafugázzák a teljes felületet. A tervek között szerepel a műkőből készült, mára meglehetősen elhasználódott Mese lépcső renoválása, a munkálatok még ebben a hónapban elindulhatnak. Folytatódik a kátyúzás is, a következő hetekben a többi között a Szúnyog út és a Moha utca úthibáit javítják ki.
Ami az útépítéseket illeti, június közepén kezdődik az Istenhegyi lejtő terméskővel burkolt, mintegy hatvanméteres szakaszának aszfaltozása. A fennmaradó részen hamarosan csatornát építenek, ezért ott nincs értelme elvégezni a felújítást. Átépítik a rossz állapotú járdát a Zsolna utca páros oldalán, a Zsibói utca és az Istenhegyi lejtő között, míg a Sárospatak úton folytatódik a tavaly megkezdett támfalépítés. Mivel a rézsű egy méterrel hátrébb kerül, lehetőség nyílik egy új járdaszakasz, valamint egy újabb autós öböl kialakítására.
Megvalósul a Mártonfa utca teljes rekonstrukciója, a zsákutcában az útpályát és a járdát is felújítják. Az elmúlt évben már elkészült a Koszta János utca átépítése a Hegyalja út és a Liptói utca között, a munka júniusban a Liptói és a Nagysalló utca által határolt szakaszon folytatódik. Az útpálya mellett a járda is megújul, valamint pótolják a hibás szegélyköveket.
Július elején új burkolatot kap a Zsolna utca a Matyó utca és a Zsibói út között, a Magas út a Szélső utca és az S-kanyar között, valamint az Evetke utca, az Adonis utca, a Németvölgyi út egy része, továbbá a Zugligeti út a kemping és a híd közötti szakaszon. Néhány héttel később, július végén kezdődik az aszfaltozás az Irhás árokban, a játszótér és az óvoda által határolt részen, míg augusztus elején zajlik majd a Zsolna utca félpályás felújítása a Matyó utcától a Zsibói útig. Az önkormányzat kéri az érintett területeken lakók és közlekedők türelmét.

M.