Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

muskatliosztas02

32 ezer tő muskátli talált gazdára

Idén már tizenegyedik alkalommal szervezett muskátliosztást az önkormányzat, a program sikere azonban semmit sem kopott az évek során: a rendelkezésre álló mintegy 32 ezer virág ugyanis néhány óra alatt elfogyott.

A színpompás palántákat ezúttal is a már megszokott helyszíneken, a polgármesteri hivatal melletti kis téren, a Városmajori Plébánia előtt, a Zugligeti Bölcsődénél, a Fodor és a Pagony utca találkozásánál, valamint a Rácz Aladár utcai orvosi rendelő előtt vehették át a kerületi lakosok. Mindenkinek egy tálca, előnevelt futómuskátli járt, a jogosultságot a lakcímkártya felmutatásával lehetett igazolni, amit a kerületi polgárőrök ellenőriztek. A virágok célba juttatásában személyesen is részt vevő Pokorni Zoltán elmondta, hogy egy szerencsés véletlennek, és Kovács Lajos alpolgármester ötletének köszönhető az immár évtizedes program. Tíz évvel ezelőtt egy kertészet ugyanis azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy rendelkeznek néhány tízezer felesleges muskátlival, erről értesülve Kovács Lajos alpolgármester pedig kitalálta az ingyenes muskátliosztást.
muskatliosztas06„Azt gondoltuk, az sem baj, ha néhány palánta kikerül a nyaralókba, hiszen a nagy többségük még így is a kerületet fogja díszíteni. Nem kellett csalódnunk, minden évben viszontlátjuk a növényeket az ablakokban, balkonokon vagy akár a belső udvarokban” – beszélt az előzményekről és a tapasztalatokról a polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat „csak” a palántákat adja. Hogy a kiosztott muskátlik Hegyvidék valódi díszei legyenek, arról az itt élők gondoskodnak. Ők veszik meg a földet, a kaspókat, és nevelik mindannyiunk örömére a virágokat.
muskatliosztas11Az önkormányzat más programokkal is igyekszik hozzájárulni a közterületek megszépítéséhez. Ilyen a zöldfelületek örökbefogadása, aminek keretében lakóközösségek, baráti társaságok vagy akár iskolák, intézmények gondozásába adnak egy-egy előre kiválasztott közterületet.

muskatliosztas13Mindehez a zöld irodát vezető Rózsa Zoltán annyit tett hozzá, hogy szeretnének jó példát mutatni a lakosságnak, kedvet csinálni a magánházak és kertek virágosításához. Az utóbbi időben ötezer tulipánhagymát ültettek, ahogy a polgármesteri hivatal ablakaiba és a Városháza tér virágos oszlopaira is hamarosan kikerülnek a muskátlik.
muskatliosztas14Újdonság, hogy a Böszörményi út, az Apor Vilmos tér és a Csörsz utca mellett, lakossági kérésre, idén a Jagelló úti villanyoszlopokat is virágokkal díszítik. Ehhez nemcsak a már megszokott futómuskátlit, hanem más növényeket, többek között begóniát is használnak, így még szebb, színesebb lesz a végeredmény.