*

Angyalok a Galéria12-ben

Angyalok a Galéria12-ben

Rendhagyó alkotóművészi kiállítással teszi szebbé, meghittebbé a karácsonyvárás időszakát a Galéria 12 Egyesület művészközössége. Az „Angyalok küldik az értéket” című tárlat egyben a kerületi alkotókat tömörítő civil kezdeményezés tízéves fennállását is ünnepli.

Ennek apropóján a kiállítás megnyitót ezúttal a jelenlévő alkotók tartották, mielőtt azonban erre sor került volna, Kurucz Levente és Szikora Márton klarinétművészek szórakoztatták a közönséget. A Mozart művek és némi jazz után elsőként Angyal Júlia mutatta be a tárlatra hozott munkáját, egy angyalt ábrázoló képet. Új tagja a művészközösségnek Gendova Miroljuba, aki elmondta, hogy kedvenc témája az idő múlásának ábrázolása, így most is egy ilyen festménnyel érkezett. Károlyi András mindenkit megnyugtatott, hogy az őrangyalt ábrázoló alkotása valamennyiük lelkét vigyázni fogja. Donát Lajos fából készült boldogasszonyával a meleg karácsonyi hangulatot idézte fel. Ahogyan fogalmazott a fa mint anyag, önmagában meghatározza, mi készülhet belőle. Az ünnep és a fény összetartozását szimbolizálja Kádár Katalin szivárványa és Orient Enikő textilgrafikái, utóbbin a fénylő kereszt is megjelenik. Székely Zoltán az aranyszín kiemelt használatával utal az ünnepkörre, Németh Andrea gyermek fotóján egy XXI. századi angyal jelenik meg.

szamos_ivan_advent

Szamos Iván képei advent vasárnapjaira rímelnek, Vida Zsuzsa a csillogó, különleges formájú gránátalma motívummal kapcsolódik az ünnepkörhöz. Tóth József gyermekkori betlehem élményét osztja meg a tárlat látogatóival, a képen a művész önmagát is megörökítette.

A bemutatkozásokat követően Borza Teréz, a Galéria 12 Egyesület vezetője saját karácsonyi versével köszöntötte az alkotókat.

borza_terez_betlehem_fenye