Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

halo_veronika_roza_murczin_evelin_fk06

Átadták az Árkay-díjakat

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) építészhallgatói a legjobb diplomamunkáért, illetve a kiváló színvonalú pályaművekért idén is átvehették a Hegyvidéki Önkormányzat által alapított Árkay-díjakat.

„Régóta szoros kapcsolatokat ápol az egyetem és az önkormányzat, együttműködésünk sikerét számos kiváló ötlet, terv megvalósulása fémjelzi” – mondta el Fonti Krisztina alpolgármester az Árkay-díjak átadása alkalmából, a MOME Építészeti Intézetében rendezett ünnepségen. Példaként hozta fel a formatervező tanszék számára néhány évvel ezelőtt adott tervezési feladat eredményét, a kerületszerte elhelyezett, különleges megjelenésű kutyapiszokgyűjtő kukákat, valamint a Hegyvidék Galéria formabontó belsőépítészeti és arculati megoldásait, amelyek szintén az egyetem hallgatóinak munkáját dicsérik.
kirakodas06Az alpolgármester arról számolt be, hogy a 2003-ban alapított Árkay-díj mellett, amely a végzős építészhallgatók részére adományozható a kiemelkedő színvonalú diplomamunkájuk elismeréseként, öt éve Árkay pályázati díjat is adnak azoknak a mesterképzésben résztvevő hallgatóknak, akik az önkormányzat pályázatára, egy megadott témában nívós tervet adnak be. Ezúttal a zugligeti volt villamos-végállomás, a jelenlegi Niche kemping és az időszakosan működő, téli korcsolyapálya területének fejlesztésére, a jégpálya lefedésére tehettek javaslatokat az egyetemisták.
kirakodas08A szakmai zsűri döntése alapján Bálint Viola és Pomázi Renáta építészhallgatók Császár Adrienn grafikussal közösen harmadik díjban és 100 ezer forint pénzjutalomban részesültek a forrásvizek hasznosítását kiemelten kezelő koncepciójukért, Gadolla Máté és Sógor Ákos pedig második helyezést értek el és 150 ezer forint pénzjutalmat kaptak pályaművükért, amelyben a meglévő épület körüli nagy terület lefedésére szolgáló, változtatható magasságú, áttetsző ponyvás szerkezet kapott központi szerepet. Az első díjjal együtt járó 200 ezer forint pénzjutalmat Háló Veronika Róza és Murczin Evelin építészhallgatók, valamint Sulyok Ilona grafikus vehették át közös tervükért, amely a régi villamosok hasznosítására tett ötletes javaslatokat.
halo_veronika_roza_murczin_evelin_03„Két részre osztottuk a hosszú és keskeny területet: a kemping bejáratától a hídig tartó szakaszon telepedhetnek le a vendégek sátraikkal, lakókocsijukkal, míg a híd utáni belső, autómentes rész, ahol a központi épület is található, a közösségi élet terévé válik” – mutatta be az Árkay-pályázaton nyertes tervet Háló Veronika Róza. Alkotótársa, Murczin Evelin hozzáfűzte, hogy számos funkciót a két, jelenleg is a helyszínen lévő, régi 58-as villamos mellett több más, ide telepíthető, használaton kívüli villamoskocsiban lehetne elhelyezni: ezekben szálláshely éppúgy kialakítható, mint korcsolya- és sporteszköz kölcsönző, vagy büfé. A büfé kocsi amúgy a jégpálya közepén állva szolgálhatná ki télen a korcsolyázókat.
halo_veronika_roza_murczin_evelin_fk04Az Árkay-díjat és azzal együtt a 150 ezer forint pénzjutalmat idén Petrányi Lucának ítélték oda a Merapi című diplomatervéért, amely egy aktív indonéziai vulkánhoz kapcsolódik. A terv alapján bambusz építmények kerülnének elhelyezésre a tűzhányóhoz vezető zarándokútvonalra, amit a hegyhez spirituálisan erősen kötődő helyi lakosok használnak. A bírálóbizottság szerint a tervező rendkívül érzékletesen követi le koncepciójával a vulkáni környezet miatt folyamatosan változó állapotot, az elmúlás és a zarándoklás lényegét.
kirakodas01„Egy évet töltöttem Indonéziában, ahol a tradicionális művészeti ágakat tanulmányoztam, és erős élményt jelentett számomra, hogy a város mellett, ahol éltem, a világ egyik legaktívabb vulkánja működik” – mesélt témaválasztásának hátteréről az alkotó. Diplomamunkája, mint mondta, leginkább egy esszének tekinthető: nem az építészeti terv megvalósítása céljából született, hanem üzenetet kíván átadni arról, hogy az embereknek sokkal jobban kellene figyelniük a természetre és a gyökereikre.