Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

szent_ferenc_korhaz01

Átadták a Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát

A fejlesztés első ütemében egy több mint 1800 négyzetméteres épületrésszel bővült az intézmény, helyet adva negyven új betegágynak, a képalkotó részlegnek, szakrendelőknek és rehabilitációs tornatermeknek.

„Ma Magyarországon, aki infarktust kap, annak az első egy-két napos túlélési esélye olyan, mint Svájcban, egy, hat, vagy tizenkét hónap után viszont az egyik legrosszabb Európában” – mutatott rá a megdöbbentő statisztikai adatokra Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója az intézmény új szárnyának átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az infarktus utáni napokban a legjobb gyógyszereket, eszközöket, szakembereket kapják meg hazánkban a betegek, akikkel ugyanakkor – a családjukat is bevonva – a rehabilitáció időszakában is folytatni kellene az együttműködést, hiszen meg kell tanítani nekik, hogyan lehet együtt élni a betegségükkel.

toldy_schedel_emil01

A főigazgató felidézte, hogy 2012-ben, az egyházi kórházak közti feladatszétosztás során intézményükben a kardiovaszkuláris rehabilitáció kapott a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt, hogy választ adjanak az e területen tapasztalható rossz halálozási mutatókra. A kórház koncepciója, ami „XXI. századi válaszokat ad a XXI. századi kihívásokra”, támogatókra talált a fenntartó rend, az egyház, az államigazgatás, továbbá az önkormányzatok és a betegek részéről, az együttműködésük egyik eredménye a most elkészült új épületszárny.

Toldy-Schedel Emil tájékoztatása szerint a fejlesztések révén egy 150 ágyas, kardiovaszkuláris rehabilitációval foglalkozó szakkórház jön létre, ahol a műtött, illetve az infarktuson átesett páciensek mellett a szívtranszplantáltakat gondozzák, továbbá a végstádiumú szívelégtelen betegek palliatív ellátásáról gondoskodnak. Részt kívánnak venni az orvos- és nővérképzésben, ezért egyetemi együttműködésben egyfajta rehabilitációs tanszékként, oktatókórházként működnének a jövőben. Fejlesztési programjuk a következő év végére zárulhat le a régi épület teljes rekonstrukciójával.

szent_ferenc_korhaz06

„A Szent Ferenc Kórház megújítása, kibővítése azt a reményt adja mindannyiunk számára, hogy még súlyos szívbetegség estén is van remény a túlélésre, a hosszú és egészséges életre” – mondta Gulyás Gergely, a Hegyvidék országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség vezetője. A miniszter az Egészséges Budapest Program mintaprojektjének nevezte a fejlesztést, ami mögött példaértékű összefogás áll: a Magyar Katolikus Egyház, a II. kerületi önkormányzat és az Európai Unió is támogatta a beruházást, aminek megvalósításához a kormány 2,7 milliárd forinttal, a pénzügyi tárca pedig további 200 millió forinttal járult hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter, II. és III. kerületi országgyűlési képviselő szintén az összefogás erejéről beszélt a kórház bővítése kapcsán, valamint arról, hogy a nagyszabású fejlesztés az egész főváros lakossága számára jobb ellátást nyújt majd. Kitért rá, hogy az Egészséges Budapest Program keretében, új és megújított szakrendelőkkel, kórházakkal, valamint betegségmegelőzési kezdeményezések támogatásával „új egészségügyi kultúrát” kíván kialakítani a kormány. A program pénzügyi fedezete rendelkezésre áll, idén erre a célra 42 milliárd forintot fordítanak.

Az Egészséges Budapest Program részeként négy centrumkórház jön létre, 24 társkórház és 32 szakrendelő újul meg – fűzte hozzá. Varga Mihály említést tett arról is, hogy a Szent János Kórház súlyponti kórház lesz, és már folyamatban van a hegyvidéki szakrendelő kialakítása. Közép-Budán, a János kórház mellett az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, valamint a Szent Margit Kórházban jelentősebb orvostechnikai fejlesztések történtek, a Margit-híd budai hídfőjénél pedig javában zajlik a Budai Irgalmasrendi Kórház megújítása.

lang_varga_pokorni_toldy01

A Szent Ferenc Kórház működését a Hegyvidéki Önkormányzat is régóta támogatja. Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy orvosi eszközök, valamint betegszállító járművek beszerzéséhez járultak hozzá az elmúlt években. A tervek szerint idén egy elektromos meghajtású kisbuszt fognak vásárolni az intézménynek, amivel a betegeket a Normafához is könnyen el tudják majd juttatni. A Normafánál tavaly, az önkormányzat és a kórház együttműködésében egy úgynevezett kardioösvényt alakítottak ki, ami betegségmegelőzés és állapotfelmérés céljából egyaránt használható. Az útvonalon elhelyezett információs táblák iránymutatásait követve pulzust lehet mérni, az adatokat pedig a Szent Ferenc Kórházban értékelik ki szakemberek.