Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Egészséges Budapest Program

Egészséges Budapest Program: informatikai eszközöket kapott a Korányi intézet

250 számítógépet és ugyanennyi monitort vásárolhatott az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a közel 46 millió forintos beruházást az Egészséges Budapest Program (EBP) finanszírozta. A fejlesztés részleteit, és a program további eredményeit Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, az intézmény orvos igazgatója Bogos Krisztina és Pokorni Zoltán polgármester ismertette az intézményben megtartott tájékoztatón.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kifejtette, hogy a program keretében épületek újulnak meg, korszerűsítik az eszközparkot, ami hozzájárul a munkakörülmények javításához is. Mint kiemelte, az EBP két évvel ezelőtt, 2017-ben indult, ezt megelőzően a kormányzat mintegy 500 milliárd forint értékben biztosított fejlesztéseket a közép-magyarországi régión kívüli egészségügyi intézményekben. 700 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi ellátórendszerének javítására, ennek részeként négy centrumkórház jön létre a fővárosban, valamint 11 országos intézetben, 13 társkórházban és 32 szakrendelőben valósulnak meg különböző beruházások. A hazai tüdőgyógyászat központjaként 564 kórházi ágyon, évente mintegy 15 ezer beteget ellátó Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben több épületrészt már felújítottak, ezekben új kórházi osztályokat és gyógyító központokat alakítottak ki, míg a tervek között szerepel további két nagy betegellátó épület rekonstrukciója, és egy pavilon építése. Ezúttal közel 46 millió forintos informatikai eszközvásárlás valósulhatott meg, ami azt jelenti, hogy a meglévő számítógépek, monitorok több mint a felét újra cserélték.

Az Egészséges Budapest Program egy integrált koncepció mentén valósul meg, célkitűzése a korai betegségfelismerés és a hatékony gyógyítás elősegítése – hívta fel a figyelmet Horváth Ildikó. Elmondta, hogy a fejlesztések nemcsak a közép-magyarországi régióban élőket érintik közvetlenül, hanem az országos intézményeknek köszönhetően mindenki élvezheti ezek előnyeit. A négy centrumkórház éjjel-nappal, a legmodernebb ellátást és legmagasabb színvonalú ellátást fogja nyújtani.

horvath_ildiko02

„Egymillió lakosra jut majd egy mindent tudó kórházi központ, de ehhez az is kell, hogy a többi, támogató intézmény is megerősödjön” – utalt a Korányi intézet fejlesztésére az államtitkár külön kiemelve, hogy a meglévő korházakban ugyanazt a XXI. századi egészségkultúrát kell biztosítani, mint a zöldmezős beruházásban felépülő Dél-budai Centrumkórházban. Ehhez elengedhetetlen a digitalizáció, és az ezt kiszolgáló informatikai háttér megléte. Tavaly 2600 asztali számítógépet, 1400 nyomtatót, hetven tabletet és notebookot, illetve számtalan multifunkciós eszközt vásároltak az intézmények, idén 6500 számítógép, 1500 nyomtató és 21 nagy teljesítményű szerver beszerzésére kerülhet sor. Hozzátette: két évvel ezelőtt 40 milliárd, az előző évben 30 milliárd forintot biztosított a kormány az EBP megvalósítására, 2019-ben pedig 41,9 milliárd forintra nő a beruházások értéke .

Pokorni Zoltán nagy ívű, az utóbbi időszak egyik legátfogóbb és legszerteágazóbb vállalkozásának nevezte az Egészséges Budapest Programot. Arra emlékeztetett, hogy a második Orbán-kormány idején, személyesen is támogatta az önkormányzati egészségügyi intézmények átadását az államnak.

„Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen így létrejöhet egy racionális ellátórendszer” – hangsúlyozta a polgármester hozzátéve, hogy ez egy összetett, sok erőt kívánó feladatról van szó, nem megy egyik napról a másikra az eredmények azonban már látszanak. Rendkívül előnyös a hegyvidékiek számára, hogy a János kórház negyedikként bekerült a centrumkórházak közé, ezzel a budai oldalon is kétpólusú lesz az ellátás. De ugyanilyen fontos a kerületben működő Országos Onkológiai Intézet, a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikája vagy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet modernizációja. Az EBP sikeréhez az önkormányzat a hozzá tartozó szabályozási területeken tud hozzátenni, illetve azzal, hogy az elvárt minőségi szintre emeli az alapellátást. Ez utóbbi nagyszerűen halad, hiszen az év végére valamennyi háziorvosi rendelő felújítása, átépítése megtörténik.

bogos_krisztina_pz01

Bogos Krisztina, az intézmény orvos igazgatója leszögezte, hogy napjainkban nem létezik hatékony betegellátás digitális háttér nélkül. A számítógépek szükségesek a diagnosztikához, az adatrögzítéshez, a betegadatok biztonságos tárolásához és továbbításához. Informatikai rendszereken kommunikál az orvos, a szakellátó és a páciensek. Mindez növeli a gyógyítás színvonalát, de kell ahhoz is, hogy a jövő nemzedékei, a kórházakban, rendelőkben dolgozók lássák: egyre inkább megerősödik a magyar egészségügy.