*

Elektromos kisbuszt kapott a Szent Ferenc kórház

Elektromos kisbuszt kapott a Szent Ferenc kórház

A XII. kerületben élőket nagy számban ellátó Budapesti Szent Ferenc Kórház részére elektromos betegszállító kisbuszt adományozott a Hegyvidéki Önkormányzat.

„Büszkék vagyunk rá, hogy idén is támogathatjuk a Szent Ferenc kórházat, ami fontos szerepet tölt be a szív- és érrendszeri betegek rehabilitációjában” – mondta Pokorni Zoltán polgármester a Hegyvidéki Önkormányzat által vásárolt elektromos kisbusz átadásán. Kitért rá, hogy a kórház nemcsak a gyógyításban vesz részt, hanem a betegségek szűrésében is aktívan közreműködik, ennek részeként, az önkormányzattal együttműködve hozta létre tavaly a normafai kardioösvényt. Az új kisbusz így arra is alkalmas – tette hozzá –, hogy az intézményben gyógyulókat a Normafára felvigyék.

autoatadas05

Dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató köszönetét fejezte ki a Hegyvidéki Önkormányzatnak, amiért a kezdetek óta mellettük áll, majd arról beszélt, hogy az intézményük fő profiljává vált a kardiovaszkuláris rehabilitáció, az idén tavasszal átadott új kórházi szárny is elsősorban ezt a célt szolgálja. A rehabilitációt, illetve a betegségmegelőzést segítik a kezdeményezésükre létrehozott kardioösvények is, amelyek közül egyértelműen a normafai a legnépszerűbb.

A normafai kardioösvényen elhelyezett tájékoztató táblák iránymutatásai alapján sokan töltik ki és juttatják vissza túralapjaikat a kórháznak, ahol kiértékelik az eredményeket. Az elmúlt bő egy év alatt több mint húsz olyan beteget szűrtek ki, akik esetében sürgős beavatkozásra – értágításra, vagy pacemakerbeültetésre – volt szükség.

A főigazgató szerint a Normafa új, hamarosan átadásra kerülő látogatóközpontja teremt majd igazán ideális körülményeket a kardioösvény használatához. Egy információs pultnál fognak ismertetőt tartani a vezetett túrák résztvevőiknek, továbbá pulzusmérő óra, nordic walking bot, illetve – akik esetében ez indokolt – túrakerekesszék kölcsönzésére lesz lehetőség ugyanitt.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház az önkormányzattól kapott új, környezetkímélő járművet nemcsak a betegek, hanem az otthonápoláshoz szükséges eszközök szállítására kívánja használni. Dr. Toldy-Schedel Emil elmondta, elindították a családtagoknak szóló otthonápolási képzéseiket, és már előkészület alatt áll az eszközkölcsönzési szolgáltatásuk. Ennek keretében például támbotot, kerekesszéket, gurulós járókeretet, felfekvés elleni matracot tudnak majd kihelyezni a betegek otthonába.