*

laszlo_tibor_pz02

Elindult a Hegyvidéki Barkácsműhely

Hiánypótló szolgáltatást indított az önkormányzat a Hertelendy utca 8. alatt, ahol Fekete Mihály kerületi lakos javaslatára, egy minden igényt kielégítő barkácsműhelyt rendeztek be. A teljesen felújított helyiségbe telepített gépek és eszközök használatáért óránként mindössze háromszáz forintot kell fizetni.

Az új közösségi hely létjogosultságát a hivatalos megnyitón Pokorni Zoltán azzal magyarázta, hogy számtalan alkalommal lehet szükség akár komolyabb barkácsgépek használatára az otthonainkban, azonban ez sokszor komoly zajjal és piszokkal jár együtt. Ezt pedig a család többi tagja, vagy akár mi magunk már nehezen toleráljuk, saját műhelyt pedig csak kevesen engedhetnek meg maguknak.

A Hegyvidéki Barkácsműhelyben minden adott a jó munkához, ha pedig valaki menet közben elakad, Pázmán Péter teremfelügyelőtől szakmai tanácsokat kaphat - hívta fel a figyelmet a polgármester hozzátéve, hogy a gyengébbik nemre gondolva, profi varrógépeket is beszereztek.

barkacsmuhely04

Az eszközparkot összeállító László Tibor kiemelte, hogy a műhelyben szinte minden házilagos munka elvégezhető, fémek, fa és műagyagok megmunkálására nyílik lehetőség.

Többek között gyalu, asztali fúró, ívhegesztő, esztergagép, gérvágó, körfűrész, dekopírfűrész, marógép, köszörű áll a barkácsolók rendelkezésére, a berendezések nagyobb része professzionális minőségű, a többi igényes barkácseszköz. Természetesen a zökkenőmentes munkavégzéshez elengedhetetlen kéziszerszámokat is biztosítják. Nemcsak kisebb-nagyobb javításokra alkalmasak az eszközök, aki személyes ajándékban gondolkodik, a barkácsműhelyben akár egy komplett könyvespolcot, tároló ládát vagy fűszertartót is elkészíthet. Természetesen a hozzávalókat, azaz az alapanyagokat, szögeket, csavarokat, ragasztót hozni kell, ezek megvásárlására a helyszínen nincs lehetőség, ahogyan a lakkozás, festés sem megengedett.

pokorni_fonti_laszlo04

A gépeket mindenki saját felelősségre használhatja, erről írásban kell nyilatkozni. Feltétel a kerületi lakcím és a 18 év feletti életkor, 14 és 18 év közöttiek csak nagykorú kísérővel léphetnek be a műhelybe. A 14 év alattiak számára a jelenlét nem engedélyezett. Szükség van előzetes helyfoglalásra, illetve ezt megelőzően az önkormányzat ügyfélszolgálatán személyesen, vagy az ügyfélkapun keresztül elvégzett regisztrációra. Egyszerre hat regisztrált felhasználó dolgozhat a műhelybe, rajtuk kívül egy-egy kísérő lehet jelen, az eszközhasználat díja óránként 300 forint, amit a helyfoglalással egy időben, bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni.

Nyitvatartás

Kedden 15:00 - 20:00

Csütörtökön 18:00 – 20:00

Szombaton 9:00 – 14:00

Telefon nyitvatartási időben: 06 1 616-1683.