*

Elkészült a történészi jelentés a Turul-szoborról

Elkészült a történészi jelentés a Turul-szoborról

A Hegyvidéki Önkormányzat korábban határozott arról, hogy háromtagú szakmai bizottság vizsgálja meg a turul alatt szereplő teljes névsort. A cél annak megállapítása, hogy az ott rögzített személyek közül van-e még valaki, aki a II. világháború alatt háborús bűntettet követett el. Az önkormányzat ezen túlmenően javaslatot kért „az emlékmű szimbolikájával kapcsolatos ellentmondások” feloldására is.

A történészbizottság összeállítása szakmailag és politikailag nehezen kikezdhetőre sikerült: az önkormányzat Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – egyébként Kövér László által kinevezett – főigazgatóját, Ungváry Krisztiánt, a turulvitában kezdettől részt vevő – a kormányt gyakran nyilvánosan bíráló – történészt és a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, Kovács Tamást kérte fel a kutatásra és a háttéranyag elkészítésére.

A Cseh–Ungváry–Kovács hármas szakvéleménye elkészült, és immár hivatkozásként szerepel a soron következő hegyvidéki képviselő-testületi ülés előterjesztésében.

A Válasz Online írása: https://www.valaszonline.hu/2020/06/22/pokorni-turul-ungvary-cseh-kovacs-hatter-interju/
Kiemelt kép: Vörös Szabolcs