Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

ELKEZDŐDHET A HEGYVIDÉK AUTÓSFORGALMÁT IS ENYHÍTŐ BUDAKESZI BUSZSÁV TERVEZÉSE

ELKEZDŐDHET A HEGYVIDÉK AUTÓSFORGALMÁT IS ENYHÍTŐ BUDAKESZI BUSZSÁV TERVEZÉSE

A kormány által biztosított közel 600 millió forintból megkezdődik Budakeszi és a főváros között az új buszsávok, illetve az ezekhez kapcsolódó, egyéb közlekedési beruházások tervezése. A fejlesztéssel 50-ről 30 percre rövidülhet a 22-es buszok menetideje csúcsidőszakokban, azáltal pedig, hogy az autózók közül várhatóan többen választják majd a jóval gyorsabbá váló tömegközlekedést, a hegyvidéki mellékutcákra zúduló átmenő forgalom is mérséklődhet.

forgalom

„Nem az a cél, hogy az autósok könnyebben jussanak be a fővárosba, hanem hogy az agglomerációban élők a város határán kívül, P+R parkolókban tegyék le autóikat, és közösségi közlekedéssel érkezzenek” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester Budakeszin, a buszsávok tervezési szerződésének aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A polgármester arról is szólt, hogy naponta 10-11 ezer személyautó jön a Zsámbéki-medencéből a Budakeszi úton keresztül a fővárosba, és délutánként ugyanennyi autó tér haza valamelyik környékbeli településre. „Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha ez az autómennyiség nem akarná a Hegyvidék mellékutcáin kikerülni a Széll Kálmán tér és a BAH-csomópont környékén kialakuló torlódásokat. De sajnálatos módon akarja, és ez teszi élhetetlenné a kis utcáinkat” – tette hozzá.

vitezy_furjes_bretz03

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a Fidesz II-XII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje szerint 2023-ban indulhat el a közlekedési fejlesztés, aminek csak egy része, hogy több szakaszon buszsávot építenek. Ezen kívül „okos” jelzőlámpákat telepítenek a keresztezősekben, amik automatikusan zöldre váltanak, amikor busz közeledik, így azok folyamatosan, zöldhullámban tudnak majd haladni. Három P+R parkolót is építenek Budakeszi határában, továbbá Pátynál egy új felhajtót terveznek az M1-esre, hogy könnyebben elérjék az autópályát azok, akik nem a Budakeszi út felől szeretnének bejutni a városba.

pz_gyori_menczer_furjes_vitezy_bretz07

„Csúcsidőben több mint negyven autóbusz közlekedik óránként Budakeszi és a Széll Kálmán tér között. Ezek a buszok ma körülbelül 20 perccel lassabbak a dugó miatt, amit Budakeszin a Fő utcán, illetve Budapesten, a Budakeszi úton szenvednek el. Ha óránként negyven busz húsz percet áll, azok egyetlen óra alatt nyolcszáz percet veszítenek el, azaz egy átlagos reggelen negyvenezer perc veszik el az utasok életéből” – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, hozzátéve: a Budakeszi úton jelenleg is a tömegközlekedők vannak többségben, az emberek 60%-a választja a buszokat a személyautók helyett.

forgalom2

Vitézy Dávid elmondta, hogy a budaiak, illetve a Zsámbéki-medencében élők véleményére egyaránt kíváncsiak a fejlesztés kapcsán. Ezért arra kér minden érintettet, látogasson el a most indult www.budakeszibuszsav.hu oldalra, ahol számos, a környék közlekedésével összefüggő kérdésre válaszolhat, ezzel is segítve a tervezők munkáját.