*

Értünk dolgoznak, most őket köszöntötték

Értünk dolgoznak, most őket köszöntötték

Ünnepélyes keretek között köszöntötte az önkormányzat a kerüli szociális ágazat dolgozóit. A MOM Kulturális Központ Kupolatermében megtarott rendezvény a hegyvidéki szociális elismerések átadásra is alkalmat adott.

 

November 12. a szociális munka nemzetközi napja, amelyet a társadalmi megbecsülés jeleként Magyarországon 1998-óta tartanak meg. 2016-ban az országgyűlés törvénybe emelte, hogy a személyes gondoskodást nyújtó intézmények dolgozói erre a napra szabadságot kapnak.

A MOM Kulturális Központban megtarott kerületi ünnepségen Fonti Krisztina szólt az egybegyűltekhez. Mint elmondta, kétszázan dolgoznak a kerületi szociális ágazatban, az ő munkájukat köszöni meg a rendezvénnyel az önkormányzat.

„Ilyenkor igyekszünk kimutatni a hálánkat azoknak, akik az év valamennyi napján segítenek a rászorulókon. Teszik ezt az emberi méltóságot szem előtt tartva, megadva a legnagyobb támogatást, ami adható a gyereknek, felnőtteknek, időseknek, betegeknek” – emlékeztetett az alpolgármester, majd röviden összefoglalta az elmúlt esztendő eredményeit.

 fonti_krisztina01

2019 elején befejeződött a Svábhegyi Bölcsőde modernizációja, nem mindennapi feladat volt átvészelni az építkezést, hiszen ez idő alatt a másik két önkormányzati bölcsőde fogadta a gyerekeket és a dolgozókat. Összesen negyvennyolc férőhellyel gazdagodott a teljesen megújult intézmény, ennek köszönhetően minden beiratkozási igénynek eleget tud tenni a kerület. Szeptemberben elindultak gyermeknevelést segítő szolgáltatások, egy bölcsődei játszócsoport és időszakos gyermekfelügyelet, sőt, a munkatársak az otthoni gyermekgondozásban is segíteni tudnak krízishelyzet esetén.

Régi igény volt a Hegyvidéki Szociális Központtal közösen megoldott személyszállítás azoknak az időseknek, akik állapotuk miatt nem tudják igénybe venni a tömegközlekedést hivatalos ügyéntézéskor, vagy ha orvoshoz kell menniük.

Hosszú harc után végre sikerült megvalósítani a támogatott lakhatást azon sérült felnőttek számára, akik ezt másképpen nem tudnák megoldani. Júniusban elkészült egy nyolc férőhelyes lakás, hamarosan a beköltözés is megtörténik.

Fonti Krisztina kezdeményezésére a polgármesteri hivatal földszintjén megnyílt a Hegyvidéki Ízlelő étterem, a Szekszárdon működő hasonló vendéglátóhely mintájára.

Szinte kizárólag megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak, ami példa nélküli a fővárosban. Első naptól kezdve teltházzal működnek, ami óriási siker.

Az alpolgármester külön kiemelte a demográfiai adatokat, ezekből az látszik, hogy a kerületben a legnagyobb kihívás az elöregedés. Egyre többek szorulnak rá az önkormányzat gondoskodására, ebben a gondozási központok járnak élen, ahogyan az új épületbe költözött kulturális szalon szerepe is rendkívül fontos. Hiszen társaságot, közösségeket szervezve, tartalommal tölti meg a sokszor elmagányosodott emberek mindennapjait.

Nagy az érdeklődés az otthon megöregedni program iránt, idén már a harmadik lakásátalakítási pályázatot írta ki az önkormányzat annak érdekében, hogy idős koruk miatt, minél kevesebbeknek kelljen elhagyni megszokott környezetüket.

A köszönő szavakat követően Berecz András Kossuth-díjas mesélő a közös szellemi kincseinkre rácsodálkoztatva beszélt el tanulságos történeteket, majd sor került a kerületi szociális díjak átadására.

berecz_andras01

Kiváló szakmai munkája elismeréseként a képviselő-testület döntése értelmében Szociális Ellátásért Díjat kapott a Virányosi Gondozási Központ nemrégiben nyugállományba vonult munkatársa, Bercséné Foki Katalin, a Gyermekjóléti Alapellátásért Díjat a Svábhegyi Bölcsőde csoportvezetője, Tamási Andrea érdemelte ki. Polgármesteri Elismerő Oklevelet kapott a Fejlesztő Napközi Otthonban a többi között speciális fejlesztő művészetterápiával foglalkozó Józsa Pál, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Központban a gyermekvédelem területén dolgozó Rozsnyai Katalin.

rozsnyai_katalin01