Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

kt01

Étterem nyílhat a volt okmányiroda helyén

Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, közforgalmú éttermet alakítanak ki a polgármesteri hivatal földszintjén várhatóan az év végéig.

Elfogadta az önkormányzat képviselő-testülete a 2017-es költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, ezt követően pedig arról döntött, hogy egy pályázati eljárás eredményeképp a Kék Madár Alapítvány által létrehozott Szekszárdi TÉR – Társadalmi Értékekért Nonprofit Kft. bérelhesse ki a polgármesteri hivatal földszintjén lévő egykori okmányirodai területet, munkahelyi étkeztetés és közforgalmú étterem kialakítása céljából.

A testületi ülésen Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy 2007-ben, Szekszárdon nyitották meg társadalmi vállalkozásként az első olyan éttermet Magyarországon, amely a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékos, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott embereket foglalkoztat, és ehhez hasonló helyet szeretnének kialakítani a Hegyvidéken is. Pokorni Zoltán polgármester arról számolt be, hogy a leendő üzemeltető először a hegyvidéki Fejlesztő Napközi Otthonban fog toborozni munkatársakat, az étteremnyitásra pedig várhatóan az év végén, karácsony előtt kerülhet sor.

Az új étterem kialakításával összefüggésben, a polgármesteri hivatal épületén belül új helyen fog működni az építésigazgatási iroda, míg a népjóléti iroda az önkormányzat tulajdonában lévő, Böszörményi út 20. szám alatti irodaházba költözik át. A képviselők döntése alapján a népjóléti iroda ingyenesen használhatja az irodaház második emeletén lévő helyiségcsoportot. (Az ügyfélfogadást érintő változásokról itt és itt olvasható a hivatal közleménye.)