Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

prokop_maria01

Felavatták a Gadányi termet

Ünnepélyes rendezvényre került sor 2019. április 4-én délelőtt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. 12. kerületi fotóművészek képeivel avatták fel a Gadányi Jenő hegyvidéki festőművészről elnevezett kiállítótermet.

A hegyvidéki művészek az OORI Nappali Kórház betegeinek hétköznapjait szeretnék szebbé tenni, gyógyulásukat elősegíteni. A Gadányi terem létrehozásának ötlete a kórház vezetőségével együttműködve valósult meg. Dr. Cserháti Péter PhD OORI főigazgatója, aki jelenleg az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa is, úgy fogalmazott, hogy ajándékként veszik át a termet és a kiállítást. A festőművész példája a magyar művészetben sajnos nem ritka eset, csendesen élt és alkotott igen jelentős műveket, és ez nagyon hasonlít arra a munkára, amit a rehabilitáción a kollégák végeznek, könnyű párhuzamot vonni a művész rehabilitálása és a betegek rehabilitálása között. Fonti Krisztina Hegyvidéki alpolgármester köszöntőjében elmondta, Rainer Péterrel, a Gadányi Jenő Alapítvány elnökével, a művész unokájával ők is szívügyüknek tartják, hogy Gadányi személyét, művészetét minél többen megismerjék, és életműve közkinccsé váljon.

gadanyi_terem04

Prof. emerita Dr. Prokopp Mária művészettörténész a Gadányi Jenő Alapítvány kurátora megnyitójában csodálatos ünnepnek nevezte az avatót, mely arra utal, hogy a művészet szerves része az ember életének; mivel a lelket gyógyítja, óriási jelentősége lehet a betegek gyógyulásában. Jelentős az is, hogy elsőként fotókiállítással jelentkeztek a kerületi művészek, hiszen a fotográfia a fénnyel kapcsolatos, a fény pedig az élet, a gyógyulás, az egészség, és a boldogság szempontjából elengedhetetlen az ember számára. – fogalmazott. A kiállító művészek – Maczkó Erzsébet, Rainer Péter, Szamos Iván, Szél Ágnes, Tahin Gyula és Tóth József Füles – szemet gyönyörködtető munkái mellett látható a teremben Gadányinak egy nagyon szép grafikája, amelynek címe: Anya gyermekével.

gadanyi_jeno_anya_gyermekevel

A művészettörténész az orvosokat az anyákhoz hasonlította, mert ők is, mint gyermeket szeretik, óvják és gyógyítják az emberiséget. A lélekemelő beszédet megköszönve Dr. Szögi Beáta osztályvezető főorvos hozzátette, a rehabilitációs intézetben művészetterápiával is gyógyítanak, így a kiállítás kiegészíti a már megkezdett munkájukat.