Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

sakkverseny02

Hazai siker az Erkel Ferenc Sakk Emlékversenyen

A Hegyvidéket kilenc évig otthonának tudó Erkel Ferenc nemcsak világhírű zeneszerző, hanem nagyszerű sakkozó is volt. Nevéhez fűződik az első magyarországi sakkegylet, a Pesti Sakk-kör létrehozása, egy alkalommal még korának legjobb magyar sakkozóját, Szén Józsefet is legyőzte.

Erkel Ferenc örökségét viszi tovább a róla elnevezett emlékverseny, amit az intézmény egykori munkatársa, Kahlich Endre kezdeményezésére, idén már huszonhetedik alkalommal szervezett meg a Virányosi Közösségi Ház.

Idén 59-en, gyerekek és felnőttek ültek a sakktábla elé, a versenyzők korcsoportok szerint mérték össze tudásukat. Ennek megfelelően, hét kategóriában hirdettek győztest, a fiúkat és lányokat külön értékelték. Valamennyi résztvevő csokoládé díjazásban részesült, míg az első három helyezett érmet is kapott, a 15 csapat között a Virányosi Közösségi Ház sakk nyerte meg a versenyt.
sakkverseny03

Az ifjúsági szakkört közel 30 esztendeje vezető Rollinger Károly elmondta, hogy az utóbbi években nem indultak semmilyen bajnokságban, mert úgy érezte, a gyerekek nem lennének sikeresek a komolyabb mezőnyben, és szerette volna megkímélni őket az esetleges kudarctól. Most ősszel viszont már látta az előrelépést, amit az emlékverseny megnyerése igazolt is.
sakkverseny11

„A jövőt illetően elég erősnek érzem a csapatot, hogy részt vegyünk a budapesti ifi csapatbajnokságon” – hangsúlyozta az emlékversenyt is szervező Rollinger Károly hozzátéve, hogy szerdánként, délután 5 órától várják a sakkozni akaró gyerekeket. Ezúttal második helyen végzett a Zugligeti Általános Iskola csapata, az intézményt vezető Bernyák Adrienn azonban már előre tekint. „Jelenleg az 1-4. évfolyamon kötelező nálunk a sakktanulás, ezt szeretnénk jövőre a felső évfolyamokra is kiterjeszteni” – hívta fel a figyelmet az igazgató, aki kiemelte, hogy a sakkozó diákok valamennyi tantárgyban jobban teljesítenek.

EREDMÉNYEK:

I. korcsoport (2010-ben vagy később születettek)
Fiúk: 1. Makara Kristóf, 2-3. Szőke Marcell és Terner Attila, 4. Bacsó Marcell, 5. Virág László, 6. Pozsegovits Áron, 7-8. Gimesi Nyári Bence, Kanta Milán, 9. Gyenge Csaba, 10. Bugyinszki Ádám, 11. Prenker Olivér Gábor, 12. Badacsonyi Barnabás
Lányok: 1. Makai Nóra, 2. Máthé Mira Eperke.

II. korcsoport (2008-2009 évben születettek)
Fiúk: 1. Salaczki Marcell, 2. Mészáros Marcell, 3. Tarnai Tamás, 5. Halász Márk Tamás, 6. Halász Csongor Ádám.
Lányok: 1. Burkert Dóra, 2. Bodnár Zita, 3. Máthé-Mózes Emma, 4. Kranabeth Leila, 5. Kovács Klaudia, 6. Bugyinszky Enikő.

III. korcsoport (2006-2007 évben születettek)
Fiúk: 1. Sainidis-Fábry Konstantin, 2. Csák Zsombor, 3. Bernyák Marcell, 4. Pácz Balázs, 5-6-7. Bacsó Ádám, Budavári Gergő, Niinimaki Ákos, 8. Kővári Szilas.

IV. korcsoport
Fiúk: 1. Bokorovics Bertalan, 2-3-4. Bacsó Dániel, Nemes Bertalan, Kovács Péter, 5. Dankó Sámuel.

Felnőttek: 1. Balog Tamás, 2. Molnár Zoltán, 3. Vidéki Imre, 4. Halász Előd, 5. Arany József, 6. Harangozó Gábor, 7. Bogdán György, 8. Faragó Imre.

Csapatok:
1.Virányosi Közösségi Ház, 2. Zugligeti Általános Iskola, 3. Teleki Sámuel Általános Iskola, 4. Virányos Általános Iskola, 5-6-7. Bleyer Jakab Általános Iskola, Török Flóris Általános Iskola, Kós Károly Általános Iskola, 8-9. Eötvös Gimnázium, Bálint Márton Általános Iskola, 10-11-12. Városmajori Gimnázium, Amerikai Iskola, Karácsony Sándor Iskola, 13. Gyermekek Háza nyitott iskola, 14. Tamási Áron Általános Iskola, 15. Toldy Ferenc Gimnázium.