Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A Hegyvidék Díszpolgára lett Rófusz Ferenc rajzfilmrendező

A Hegyvidék Díszpolgára lett Rófusz Ferenc rajzfilmrendező

Magyarországon dolgozó alkotóként először kapott Oscar-díjat Rófusz Ferenc rajzfilmrendező, akit A légy című animációs rövidfilmjéért jutalmaztak aranyszobrocskával 1981-ben. A művész, aki most már a Hegyvidék Díszpolgára címet is büszkén viselheti, ezer szállal kötődik a XII. kerülethez: itt nőtt fel, és egy hosszabb kanadai kitérőt követően ide tért vissza közel húsz évvel ezelőtt.

rofusz_ferenc01

„Amikor 1975-ben rajzolóként a Pannónia Filmstúdióba kerültem, már néhány éve ott volt, sőt épp akkor fejezte be legelső önálló filmjét, a Nepp József forgatókönyvéből rendezett egyperces szkeccsfilmet, a Kő című opust, és mint a legtöbben, ő is tévésorozatokban dolgozott, hol animátorként, hol meg rendezőként. (…) Ha az ember megcsinált elég sok kötelezőt – a Gusztávokra, a Doktor Bubókra gondolok –, jöhetett egy újabb jutalomjáték” – beszélt a Rófusz Ferenccel együtt töltött pannóniás évekről Orosz István grafikus, rajzfilmrendező a MOM Kulturális Központban megtartott díszpolgáravató ünnepségen.

orosz_isrvan03

Mint mesélte, a világhírnevet szerzett, újabb önálló Rófusz-műben, A légy munkálataiban is részt vett többekkel együtt, ami grafikai és filmes szempontból is elég bonyolult feladatot jelentett. „Szubjektív kamera, zsírkrétás rajzolás, fotószerű, naturális látvány. A Gusztávban egy rajz megvolt fél perc alatt, ebben meg fél óra is ráment egyre” – érzékeltette, mennyire más volt ez a munka a rutinfeladatokhoz képest. Kitért rá, hogy A légy 1981-ben Oscar-díjat érdemelt, ám Rófusz Ferenc nem mehetett el a díjátadó gálára: „helyette egy minisztériumi apparatcsik sétált le a színpadról, hóna alatt az aranyszobrocskával”.

„A légy a mai nézőt is képes lenyűgözni. Torokszorító, ahogy a magányos villában menedéket kereső lény – már nem légy, mert, hála a szubjektív kamerának, mi vagyunk ő – egyedül marad a végzetével, s a küzdelem kimenetele nem lehet kétséges” – mutatta be az Oscar-díjas alkotást a pályatárs, aki A légy után készített két kiváló rövidfilmről, a Holtpontról és a Gravitációról is ejtett néhány szót. Előbbi, mint mondta, A légyben használt szubjektív nézőpontot használta egy kivégzésre ítélt ember utolsó perceit láttatva, míg a Gravitáció egy leeső alma képében a társadalomból való kiszakadást jelenítette meg maró iróniával.

a_legy

„Hiába volt ez a nagyszerű hármas, ez az összesen tizenkét percnyi vetítőidőt sem kitöltő triptichon a nyolcvanas évek magyar kulturális életének egyik legerősebb mozzanata, sarokköve, mégis sejthető volt, hogy ezt a jelképekkel operáló, kínosan áthallásos, rendszerkritikus világot nem fogja tolerálni a Kádár-kori kultúrpolitika. Így is történt” – elevenítette fel a korabeli körülményeket a rendező. Felidézte, hogy Rófusz Ferenc ebből a helyzetből távozott az NSZK-ba, majd Kanadába a nyolcvanas évek közepén. Kint neves stúdióknak, reklámügynökségeknek dolgozott rendezőként, animátorként, grafikai tervezőként. Az ezredforduló táján kapcsolódott be újra a magyarországi filmes életbe.

Új önálló alkotások, mint a Ceasfire! (Tüzet szüntess!) és a Ticket mellett egy gyermekeknek készített animációs filmsorozat, a Hoppi mesék révén is egyre intenzívebb kapcsolatot tart közönségével. Tavaly fejezte be az Utolsó vacsora című, vegyes technikájú filmjét, amit több mint negyven éve, már külföldre való távozása előtt tervezett megvalósítani. „Őszintén remélem, hogy több régi filmterv is előkerül még, és újak is fognak születni a friss kerületi díszpolgár, Rófusz Ferenc műhelyében” – zárta méltató beszédét Orosz István.

„Igenis lehet az ember próféta a saját hazájában” – mondta a díszpolgári oklevél átadása alkalmából Pokorni Zoltán, aki úgy véli, sokat adott az első, Magyarországon készült, Oscar-díjas alkotás hazánknak, és büszkék lehetünk arra, hogy Rófusz Ferenc is a Hegyvidék díszpolgára lett. A polgármester szerint A légy című film egy fontos képességünkre irányította rá a figyelmet: arra, hogy mások helyébe tudjuk képzelni magunkat, nem csak a saját szemszögünkből vagyunk képesek szemlélni és értelmezni a világot.

pokorni_rofusz03

„Bízom benne, lesz még alkalmam meghálálni a díjat, megköszönhetem egy újabb filmmel” – nyilatkozta az alkotó, miután átvette az önkormányzat kitüntetését. Szólt legújabb tervéről is: Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményének „megmozdításával” készítene egy tízperces filmet. Az Utolsó vacsorához összeállt stábbal dolgozna ismét, köztük két fiával, akik 3D-s animátorként már a rajzfilmkészítés új útjait járják. Fiai Kanadában élnek, a mai technikai eszközökkel azonban a hatezer kilométernyi távolság sem szabhat gátat a közös munkának.