*

siraly_setany01

Igazi családi mulatság volt az idei Gesztenye nap

Úgy tartják, a Hegyvidéken az ősz hivatalosan a Gesztenye nappal veszi kezdetét. Idén sem volt ez másképp, ám – ahogy az lenni szokott – az élmény ismét az újdonság erejével hatott a látogatókra.

A Sirály sétányon ugyanis a jól megszokott hangulat mellett a humor, az adrenalin és a jóízű beszélgetések is fontos szerepet kaptak.
pokorni_zoltan01

Az égiek ezúttal is ránk mosolyogtak. A verőfényes napsütés, a kellemes őszi illatok éppúgy kötelező kellékeivé váltak a Hegyvidék egyik legcsaládiasabb mulatságának, mint a vidám gyerekzsivaj. Az apróságok már korán reggel birtokukba vették a Sirály sétányt, s türelmetlenül várták Halász Judit koncertjét, melyhez Pokorni Zoltán polgármester kívánt jó szórakozást. A kisebbek szüleik nyakában ülve élvezték az exkluzív kilátást, a nagyobbak – örülve annak, hogy tavaly óta nőttek jónéhány centit – lábujjhegyre állva toldották meg magasságukat. A MOM Kulturális Központ zsúfolásig megtelt terén a népes rajongótábor egy emberként énekelte az ismert dalokat. „Az összes számát kívülről tudom, tavaly is eljöttem a koncertre, de akkor még óvodás voltam. Nagyon jó volt most is, jövőre is jövök!” – jelentette ki az első osztályos Virág, aki édesanyjával együtt ropta. „Én is Halász Juditon nőttem fel, örülök, hogy a lányom is szereti őt. Nem tudom megmondani, pontosan hány éve, de szinte mindegyik Gesztenye napra eljövök. Szerintem sokan úgy vagyunk ezzel a programmal, hogy nélküle az ősz sem lenne az igazi” – tette hozzá Virág édesanyja, Klára.
halasz_judit05

Ebédidőre megérkezett a Kifli is – no nem a speciális formájú pékárú, aminek a tésztáját tejjel, vajjal, vagy vízzel készítik, hanem a friss, ropogós formáció, melyet az Alma együttes négy korábbi tagja alapított 2018-ban. A muzsika íze sokunknak ismerős volt, a receptúrába, vagyis inkább a partitúrába új és izgalmas hangjegyek is bekerültek. Az együttes után Majoros János, profi triál biciklis következett, aki hol egy, hol két keréken, ugrálva, dobbantva, levegőben repülve mutatta be a gravitációt meghazudtoló koreográfiákat. Aztán egyszer csak feltette a kérdést, amitől mindannyian tartottunk: „Kérhetek két bátor jelentkezőt, akiket átugorhatok?” Meglepő, de az apró kezek sorra emelkedtek a magasba – végül egy kislány és egy kisfiú vállalta a feladatot. A kicsik lefeküdtek a földre, a triálos pedig kerékpárjával – a dermedt közönség pulzusszámát nem kímélve – legalább tízszer átugrott felettük. „Az elsőnél egy picit féltem, de utána már nem. Megbíztam a biciklisben, mert láttam, hogy ügyes” – mondta Bori. „Én egyáltalán nem aggódtam” – tette hozzá Soma.
kifli_zenekar03

Majoros János lapunknak a kulisszatitkokról mesélt: „Négyszemközt elárulom, hogy ezek nagyon jól begyakorolt mutatványok. Látványosak, veszélyesnek tűnnek, de százból százszor sikerülnek. Fellépés előtt minden apró technikai részletet ellenőrzők, hogy ne legyen semmi baj”
trial_biciklis04

Az adrenalin-dózis után mindenkinek jól esett megpihenni a Klasz.lépcsőn, ahol az érdeklődőket Kardos-Horváth János koncertje szórakoztatta tovább – a humorral fűszerezett nótákon főleg a felnőttek szórakozhattak jót. A Gesztenye napot végül a Söndörgő Zenekar zárta; a balkáni dallamok szinte mindenkit táncra perdítettek.
sondorgo_zenekar04

„Ez egy igazi családi rendezvény: a szülők idehozzák a gyerekeket, a gyerekek pedig idehozzák a szülőket. Nekünk, szervezőknek öröm látni, hogy a családok jól érzik magukat, a programokon pedig nem csak személélőként vannak jelen” – magyarázta Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ vezetője, aki azt is elárulta, hogy jövőre talán még a Gesztenyés kerttel is megtoldják a kerület egyik legkedveltebb rendezvényét, a megunhatatlan Gesztenye napot.