Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

ovodakostolgato08

Ismerkedés a hegyvidéki óvodákkal

Idén is teltházas volt az Óvodakóstolgató című program a Jókai Klubban. A szülők találkozhattak az óvodavezetőkkel, tájékozódhattak a jelentkezés módjáról, valamint meghallgathatták dr. Vári Zsuzsa előadását arról, mi szükséges a gyermek óvodai beilleszkedéséhez.

„Több mint egy évtizede, amikor első alkalommal rendeztük meg az Óvodakóstolgatót, még sokkal kevesebb óvodai férőhely volt, mint ahány jelentkező. Pár éve már elmondhatjuk azt, hogy a kerületi családok gyermekeit el tudjuk helyezni az óvodákba, még ha nem is mindig abba az intézménybe, amit a szülők kiválasztottak” – összegezte tapasztalatait Pokorni Zoltán a gyermeküket óvodába íratni készülő szülők idei fórumán.A polgármester kiemelte, hogy a kerületben életvitelszerűen lakó gyermekeket fel kell venniük szeptemberben, amennyiben augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket, ugyanakkor a szülők – az óvodai nevelésben való részvétel alól felmentést kérve – dönthetnek úgy, hogy még egy ideig otthon maradnak csemetéjükkel. Erre ötéves korig van lehetőség; az iskola előtti utolsó évben már kötelező óvodába járni, ami az intézményi élethez szoktatást szolgálja.

ovodakostolgato12
Pokorni Zoltán arra bíztatta a szülőket, mielőtt óvodát választanak gyermeküknek, látogassanak el a nyílt napokra, ismerkedjenek meg az óvodavezetővel és munkatársaival. A beiratkozáshoz ugyanakkor nem szükséges a személyes jelenlét, ezt sokkal egyszerűbben és gyorsabban el lehet végezni az önkormányzat online ügyintézési rendszerében. Az óvodákkal és a beiratkozással kapcsolatban részletes tájékoztatást ad az „Óvodások leszünk” című, az önkormányzat honlapjáról is letölthető kiadvány, ami nemcsak a kerületi fenntartású, hanem az itt működő magán, alapítványi, egyesületi és egyházi intézményeket is bemutatja.


„Nem elegendő pusztán a XII. kerületi lakcím, amennyiben szükséges, azt is igazolniuk kell a jelentkezőknek, hogy életvitelszerűen laknak a Hegyvidéken – hangsúlyozta Fonti Krisztina alpolgármester. – Ha a jelentkezéskor három hónapnál frissebb a lakcímkártya, védőnői igazolást kérhet az óvodavezető, illetve amennyiben ezt nem kapja meg, családlátogatást kezdeményezhet.”
Az alpolgármester kitért rá, hogy az életvitelszerűség ellenőrzése azokat szolgálja, akik valóban itt élnek, hiszen elsősorban nekik kell férőhelyet biztosítaniuk. „Ha valaki trükközik, az a szülői közösségen belül is előbb vagy utóbb kitudódik, és ez egymással szemben nagyon kellemetlen” – tette hozzá.

ovodakostolgato14
Fonti Krisztina elmondta, hogy az elmúlt tíz évben 22 csoporttal és 538 férőhellyel bővítették a hegyvidéki óvodák kapacitását, így vált lehetővé, hogy a valóban itt élő családok gyermekeit mind el tudják helyezni. Igyekeznek minden esetben szem előtt tartani a szülők választását, ám a véges férőhelyszám miatt az óvodáknak mindenekelőtt a körzetes gyermekeket kell felvenniük, a nem körzetes jelentkezők csak utánuk következnek a felvételi rangsorban.


„A jelentkezés nem jelent automatikusan felvételt!” – hívta fel a szülők figyelmét Csepreginé Volosinovszki Mária, a polgármesteri hivatal Oktatási Irodájának vezetője, aki arról is szólt, hogy az idén várhatóan május 6-ától 10-éig lehet majd intézni az óvodai beiratkozást. Ennek elsődleges formája az elektronikus ügyintézés lesz, ám ha valaki ragaszkodik a személyes jelentkezéshez – ami semmilyen előnyt nem jelent a nyomtatványok online kitöltéséhez képest –, akkor ezt is megteheti egy külön nyilatkozat benyújtásával. Míg az online ügyintézés a beiratkozási időszakban éjjel-nappal (hétfőtől csütörtökig 0-24 óráig, pénteken 0-12 óráig) lehetséges, addig a személyes adminisztrációra meghatározott nyitva tartás szerint (hétfőn, szerdán és pénteken 8-12 óráig, kedden és csütörtökön 14-17 óráig) lesz mód.


Egy kérdés kapcsán az irodavezető kifejtette, hogy a harmadik életévüket 2019. szeptember 1. és 2020. február 28. között betöltő gyerekek esetén regisztrációs lapot lehet beadni a májusi beiratkozási időszakban. Ez nem egyenértékű a beiratkozással, viszont fontos abból a szempontból, hogy az óvodák pontosabb képet alkothatnak az évközi jelentkezések várható számáról. Szeptember 1-je után, miután a gyermek betöltötte a harmadik életévét, online, valamint az oktatási irodán lehet kérvényezni az óvodai elhelyezést.


Gyurkovics László, az Anyakönyvi és Ügyfélszolgálati Iroda vezetője elmondta, hogy az e-ügyintézési rendszerben – ami a hivatali időpontfoglalástól a parkolási engedélyek igénylésén át a helyi adók befizetéséig számos területen nyújt kényelmes és gyors ügyintézési lehetőséget – már 2016 óta intézhető az óvodai jelentkezés. Az online jelentkezések száma évről évre növekszik, tavaly az internetes csatornán már több beíratási kérelem érkezett, mint személyesen.
Az e-ügyintézési rendszer használatához egyszeri alkalommal személyes azonosításra van szükség az önkormányzat ügyfélszolgálatán, ugyanakkor ez a művelet az óvodákban is elvégezhető a nyílt napokon. Ha már rendelkezünk a magyarorszag.hu központi portálon személyes ügyintézésre jogosító felhasználónévvel és jelszóval, akkor ezekkel az adatokkal is be tudunk lépni az eugyintezes.hegyvidek.hu oldalon.

ovodakostolgato03
„Nehéz a szülők számára a leválási folyamat, de a gyerekek többsége három, három és fél éves korára már készen áll arra, hogy óvodába járjon” – kezdte előadását dr. Vári Zsuzsa pszichológus, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi tagintézményének vezetője, aki bemutatta, milyen szempontokat kell vizsgálni a gyerekek óvodaérettsége kapcsán.
Az óvodaérett gyermek, mint mondta, már túl van a gügyögésen, rövid mondatokban ki tudja fejezni magát. Érett arra, hogy a családon kívül egy nagyobb közösségbe kerüljön, kortársakkal és a felnőttekkel kommunikáljon, emellett pedig képes legyen figyelni a szabályokra, és azt is el tudja fogadni, ha nemet mondanak neki.


A pszichés érettség része, hogy a gyermek megértse, hogy anya vagy apa, miután reggel otthagyta őt az óvodában, délután érte fog menni. Ez a kezdeti időszakban nem feltétlenül megy könnyen, de a szülő hiányát enyhíteni lehet az otthon és az óvoda közt kapcsot teremtő átmeneti tárggyal – például a kedvenc játékmackóval, vagy egy „anyaszagú sállal”.
A kerületi szakszolgálat vezetője megemlítette, hogy az önállóság egy bizonyos szintjét is el kell érniük az óvodásoknak. Ide tartozik, hogy alapvetően önállóan kell étkezniük, öltözniük, illetve – ha egészséges a gyermek – már a szobatisztaság is elvárható.
Dr. Vári Zsuzsa azzal zárta gondolatmenetét, hogy a szülők részéről rendkívül fontos az óvodapedagógusokba vetett bizalom. Ha ugyanis ez nincs meg, a gyermek sem fog bízni az óvónőiben, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne kelljen bemennie az óvodába.