*

Kerítésgaléria a MOM Kulturális Központ Csörsz utca felőli oldalán

Kerítésgaléria a MOM Kulturális Központ Csörsz utca felőli oldalán

A koronavírus-járvány szülte kortárs reflexiókból született válogatáson több mint negyven alkotó fotó- és képzőművészeti reprodukciója tekinthető meg.

A biopiac, a Gesztenyés kert és a MOM melletti játszótér forgalma miatt már az első napon felfigyeltek a járókelők a kortárs művészek alkotásaira, amelyeket november közepétől egy hónapig tekinthetnek meg.

saghy_timea_empty_city_series2020

A Standby szabadtéri tárlaton sokszínű, egyedi látásmóddal több generáció mutatkozik be, az alkotók meghívás, illetve pályázat útján kerültek a szereplők közé. A szervezők, Szilléry Éva ötletgazda, és Raden Hannawati társkurátor elgondolása szerint a rendhagyó kiállítás egyszerre kiállás a pandémia időszakában nehezebb helyzetbe került kortárs művészek munkái mellett, főhajtás az egészségügy állhatatos dolgozói előtt. A kerítésgaléria tárlata először szeptemberben a Kodály körönd két műemléképülete előtt nyílt meg, a Hegyvidék a második helyszín, de az országban több helyen is szeretnék bemutatni.

csudai_sandor_andrassy_ut

Az egészségügyi riportfotókon a személyességet fedezhetjük fel, az életérzést közvetítő képek többféle aspektusból készültek. Ilyen például Csudai Sándor drónfelvétele, Sághy Tímea divatsorozata az üres városban, és Gömör Tamástól a bulinegyedben készült kép, amelyen egy kirakati baba áll az üres Gozsdu udvar bejáratánál, magányt és elhagyatottságot jelképezve.

gomor_tamas_bulinegyed


A járvány kiválthat depressziót, szorongást, de akár felszabadulást is, ezeket az ambivalens érzéseket tükrözik a különböző stílusokban készült figuratív festmények, melyek között láthatók befelé fordulást kifejező portrék, és reflexiók a világ állapotára. Jovián György egy korábbi alkotása, a Tanulmány a háborúhoz, például azt az életérzést közvetíti, amit kivált az emberekből ez a pár hónap. Nagyon szép Péterfy Ábel Horgászok című képe, három, távolságot tartó balatoni csónakosról, akiket felülnézetből látunk. Naomi Devil toalettpapír harcot szimbolizáló képe – From zero to hero –, ironikus megfogalmazás. A Lóvasút végállomást ábrázolja Barakonyi Zsombor Splendid Isolation című képe: hangulatában találó az időtlen, természetben lévő magányos villamos. Fehér László Nonó-ja az unokájáról a karantén alatt készült, itt mutatta meg először, másik kiállított képe az Önarckép tablettel. Azbej Kristóf hegyvidéki művész fúziós festménnyel van jelen. Különösen megragadó Verebics Ágnes Szőrmaszk című expresszív festménye, amely már el is kelt. Fontos információ, hogy minden kép eredetije megvásárolható.

weiler_peter_kozalkalmazott_maratonja_tengerkek_napernyovel