Kőleves az óvodában

Milyen is a mesebeli kőleves? Nem kell hozzá más, mint egy darab kő és egy kis ravaszság, s máris kész a finomság. Nos, ezekből – szerencsére – semmire nem volt szükség a Városmajori Óvodák 110 éves születésnapi partiján, mégis elkészült az étel: beletettek minden földi jót, meghintve rengeteg jókedvvel és szeretettel, amit a gyerekek, a pedagógusok és a családok adtak hozzá.

Mert bár a születésnap alapvetően családi ünnep, ha óvodáról van szó, akkor igazi közösségi esemény. Ez történt a Városmajori Óvodák partiján is, ahol a vidám műsort felvezető Bálint Beáta óvodavezető köszöntötte a régi és jelenlegi óvodásokat, majd átadta a szót Gidófalvy Dénesnek. Elárulta, hogy a szomszédos Kós Károly iskolába járt, óvodába viszont nem, amiért a mai napig hiányérzete van. „Amikor iskolás lettem azt láttam, hogy a többieknek már vannak közösségi tapasztalatai, én pedig valamiből kimaradtam. Nem voltak meg a korai szocializációs élményeim, amiket legkönnyebben az óvodában lehet megszerezni” – hangsúlyozta az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke emlékeztetve arra, hogy a Városmajori Óvodák 110 éves története itt van az épület falai között. Mindaz a szeretet és lelkiség, amit az elődök ránk hagytak ma is tetten érhető.

Bálint Beáta az intézmény történetét felelevenítve arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a helyen egykor kaszáló terült el, a majorsági épületekben búzát tároltak, állatokat tartottak. 1912-ben épült az óvoda, mely kialakításában a mai napig tökéletesen illeszkedik az itt folyó nevelő munkához, amiben a környezetvédelem és a néphagyományok ápolása kap főszerepet.

Az óvodavezető bejelentette, hogy éppen az utóbbihoz kapcsolódva a születésnap egyszersmind névadóünnepség is, hiszen megfogadták a korábbi óvónők tanácsát és átnevezték az óvodai csoportokat. Így lett a zöldből pipacs, a kékből csicsergő fülemüle, a sárgából napraforgó, a pirosból levendula, a rózsaszínből pedig kökény. A Csermely tagóvodában a lila csoportot vackornak, a narancssárgát pitypangnak nevezik ezentúl.
Megtörtént tehát az „átkeresztelő”, következett a mesemondás, aztán a legalább ennyire mesés akadálypálya, amire gyerekeket és szülőket együtt vártak. A feladatok teljesítéséért pecsét járt, az út végén pedig mindenkit várt a bográcsban rotyogó kőleves és más finomságok.