Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

ugb

Közép-európai összefogás a zöldebb városi környezetért

A Barabás Villában rendezett nemzetközi konferenciával ért véget az Európai Unió által támogatott Urban Green Belts, azaz Városi zöldövezetek elnevezésű, hároméves projekt, amiben a Hegyvidéki Önkormányzat vezetésével hét közép-európai ország vett részt.

„Nem mindenkié, hanem az enyém is”: a közterületeken lévő zöldterületekről Kovács Lajos alpolgármester szerint ezzel a szemlélettel kellene gondolkodni mindannyiunknak, hiszen csak így van esély arra, hogy az utcákban, parkokban elültetett növényeket jó állapotban megőrizzük. Példaként hozta fel, hogy néhány évvel ezelőtt egy lakó időt és energiát nem sajnálva levelek sokaságát írta az önkormányzatnak, tegyen valamit a háza előtt száradó fa ügyében – ahelyett, hogy néhány vödör vízzel maga segítette volna annak túlélését. „Bár a fát valóban az önkormányzat ültette, így a felelőssége nem hárítható át, ám mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a lakóterületeken lévő fák elsősorban az érintett közösség számára jelentenek értéket” – tette hozzá.Kovács Lajos az UGB-projekt zárókonferenciáján beszélt arról, hogy mindenekelőtt a lakossági szemléletformálás szándékával hozták létre a környezetvédelmi ügyeket összefogó Hegyvidéki Zöld Irodát 2016-ban, és ugyanezzel a céllal vágtak bele a hét közép-európai ország tíz szervezetének részvételével zajló, európai uniós támogatású nemzetközi projektbe is, aminek a Hegyvidéki Önkormányzat lett a vezető partnere.

ED_20190507_0143
A zöld iroda projektmenedzsere, Hamza Zsófia elmondta, hogy a programban résztvevő közép-európai települések, régiók háromféle megközelítésből igyekeztek működőképes városi zöldfelület-gazdálkodási rendszereket kidolgozni. Salzburg, Zadar és Padova a meglévő fákról, zöldterületekről a korábbinál sokkal pontosabb nyilvántartást készített, míg Prága az állami és önkormányzati szervezetek szorosabb együttműködésének előnyeit igyekezett kiaknázni egy terápiás kert kialakítása során.
Krakkó önkormányzata és Małopolska régió, illetve Maribor a közösségi bevonásra tett kísérletet. A lengyel partnerek egy erdőterület rehabilitációját valósították meg környékbeli iskolák közreműködésével, míg a szlovén városban egy régi börtönépület elhanyagolt környezetének rendbetételébe vonták be az érintetteket.
A Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodájának munkatársai két területen is sikeres programokat valósítottak meg. A szervezetek együttműködésének erősítése érdekében szakmai egyeztető fórumot hoztak létre a fővárosi kerületek környezetvédelemmel foglalkozó szakemberei számára, illetve a kerületi fasorprogram kidolgozására a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a főváros részvételével kerül sor. A közösségeket a Zöldfelület Gondnoksági Programmal mozgósították: iskolák, óvodák, cégek és lakók vállalták a Hegyvidéken egy-egy kisebb zöld „sziget” virágosítását, gondozását.

zold_konferencia01
Az UGB-konferencián a cseh, horvát, lengyel, olasz, osztrák, szlovén és hegyvidéki partnerek kerekasztal-beszélgetések keretében osztották meg egymással gyakorlati tapasztalataikat, valamint meghallgathatták a környezetpszichológia tudományát Magyarországon meghonosító dr. Dúll Andrea izgalmas előadását a városi zöldterületek és a jókedv összefüggéseiről.
„Annyira erős a biológiai kód bennünk, hogy olyan apró jel, mint egy erdőt ábrázoló kép is jótékony hatással lehet ránk” – mutatott rá egy kutatás eredményére az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezet- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője. Kiemelte, hogy a természet úgynevezett helyreállító élményt jelent mindannyiunk számára, így a városokban kialakított zöld környezet is hozzájárul ahhoz, hogy harmonikusabban éljünk, a világhoz kiegyensúlyozottabban viszonyuljunk.

fotó: Erdő Dénes