Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Közszolgálati fecskeház épül az Alkotás utcában

Közszolgálati fecskeház épül az Alkotás utcában

Másfél milliárd forintos kormányzati támogatással közszolgálati apartmanházat hoz létre az önkormányzat az Alkotás utca 21. szám alatti épületében – egyebek mellett erről döntött a képviselő-testület az idei első ülésén.

„A kerületi óvodákban, bölcsődékben, gondozási központokban, de még a rendőrségnél is komoly munkaerő-problémát okoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők számára szinte megfizethetetlenek az elszabadult budapesti albérletárak. Ezért gondoljuk úgy, hogy ezen a területen lépnie kell az önkormányzatnak” – ismertette Pokorni Zoltán polgármester az Alkotás utca 21. szám alatt létesítendő új, közszolgálati apartmanház koncepciójának hátterét. Hozzátette, hogy a fejlesztéssel egy fecskeházat hoznának létre a közszolgálati dolgozók részére, hogy néhány évre –a saját otthonuk megszerzéséig, az előtakarékosság idejére – lakhatási lehetőséghez jussanak.

kt09

A polgármester elmondta, saját forrás hiányában korábban más konstrukcióban, magántőke bevonásával valósították volna meg a beruházást. Ám sokkal kedvezőbb helyzet állt elő a kormány most megjelent határozatával, ami másfél milliárd forintot biztosít az önkormányzat tulajdonában lévő, leromlott állapotú épület felújítására.

Élő Norbert képviselő (DK) az apartmanház kialakításáról szóló határozati javaslat kapcsán örömét fejezte ki, hogy átgondolták az ellenzék felvetéseit és így új, kompromisszumos megoldás született. A fejlesztési koncepció megvalósítását egyhangúlag támogatta a képviselő-testület.

A képviselők – három tartózkodó szavazat mellett – azt is jóváhagyták, hogy az önkormányzat a törvényi kötelezettsége alapján megállapodást kössön a fővárosi kormányhivatallal az építésügyi igazgatási feladatainak átadására. Dr. Gottfried-Tusor Gabriella jegyző elmondta: 2020. március 1-jével az építésügyi igazgatással foglalkozó munkatársak, valamint ingóságok – bútorok, számítógépek – kerülnek át a kormányhivatalhoz, ingatlan átruházására azonban nem kerül sor.