*

Különleges Mihány nap a Waldorf-iskolában

Különleges Mihály nap a Waldorf-iskolában

Elindult a tanév a Mátyás-tábor modern épületében otthonra talált első magyaroroszági gyógypedagógiai Waldorf-iskolában. A sajátos
nevelésiigényű gyerekeket fogadó Rózsaház elsőseinek Mihály napi ünnepségén Pokorni Zoltán polgármester is részt vett.

A Rózsaház Gyógypedagógiai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola létrehozása 2017. végén kezdődött, a cél az volt, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára is elérhető legyen a Waldorf-szemléletű oktatás, nevelés. Idén szeptemberében két elsős évfolyamú osztállyal vágtak neki a tanévnek.

„Magyarországon a Waldorf-mozgalom immár harmincéves, azonban gyógyítópedagógia iskolája még nem volt, mi vagyunk az elsők. Felmenő rendszerben töltjük fel a helyeket, ha minden évben sikerül két csoportot indítani, három év múlva kinőjük az épületet, de bízunk benne, hogy addigra meglesz a végleges megoldás, egy új, saját iskola. Azt szeretnénk, ha tőlünk indulva, nálunk nőnének fel azok a gyerekek, akiknek a székről most még alig ér le a lábuk teljesen a földre” – foglalta össze küldetésüket Soósné Pintye Mária. Az ünnepségről elmondta, hogy a Waldorf-iskolák követik az évjárást, és az ahhoz tartozó ünnepeket. Úgy gondolják, hogy az a ritmus, ahogyan az egyik ünnepről a másikra készülnek a gyerekek, jótékonyan hat a lelki egészségükre. Támogató az a folyamat, amikor ezekere az eseményekre visszaemlékeznek.

pz_pintye_maria05

„Különösen fontos a Mihály nap, ilyenkor nemcsak a természet kincseit takarítjuk be és tesszük ki az asztalra, hanem egy kicsit a lelkünket is mérlegre tesszük, hogy milyen jó, és rossz dolgok történtek velünk. A mostani az első ilyen nap az iskolában, eredménye annak a gyakorlatban kétéves, ám valójában sokkal hosszabb munkának, ami az intézmény alapításához vezetett” – fejtette ki a gyógypedagógus, alapító tanár kiemelve, hogy sok szakember már évtizedekkel ezelőtt szükségét látta egy ilyen iskola létrehozásának. Ők inspirációjukkal járultak hozzá a megvalósításhoz.
„Bátorság, szívbéli szeretet és elfogadás kellett a sikerhez. Ezt láthatja Szent Mihály, ha lenéz ránk ezen az ünnepen” – tette hozzá a szakember.

„Érezzék mindannyian otthon magukat a Hegyvidéken, hiszen talán ez a legfontosabb” – kezdte köszöntőjét Pokorni Zoltán, majd arról beszélt, hogy iskolát sosem egyszerű alapítani, rengeteg erőt, kitartást igényel. Még akkor is, ha tudjuk, hogy igény van egy ilyen intézményre.

megnyito03

„Sajátos nevelési igényű gyerekek számára kiváltképp előnyös a Waldorf-módszer, mert nemcsak az értelmi képeségeket, az intellektust tartja fontosnak, hanem az érzelmeket is fejleszti. A szív, az ész és a kéz iskolája, mindig talál valamit, amit dicsérni lehet. Ez pedig óriási erény, hiszen a gyerekeknek szüksége van a sikerélményre, hogy büszkék lehessenek a teljesítményükre” – emlékeztetett a polgármester. Végezetül bemutatta a Mátyás-tábor történetét, amiből kiderült, hogy eredetileg az alumíniumipari vállalat üdülője volt, aztán egy angol iskola vette birtokba. Tőlük került az önkormányzathoz, és jött létre a nyári tábor. Magában az épületben korábban egy óvoda is működött, ez azonban nem volt sikeres, így költözhetett be a Waldorf-iskola. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: igyekeztek minél kedvezményesebb bérleti díjat meghatározni, ezzel segítve az intézmény küldetését. Egyúttal annak a reményének is hangot adott, hogy mikor a gyereklétszám már nem teszi lehetővé a mostani épület használatát, lesz egy legalább ennyire szép, de nagyobb hely, ahová elköltözhet az iskola.

További információk: https://rozsahaz.hu