Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Megalakult az új képviselő-testület

Megalakult az új képviselő-testület

A képviselők és a polgármester eskütételét követően megkezdte munkáját a Hegyvidéki Önkormányzat újonnan megválasztott Képviselő-testülete.

 

„Bízom benne, hogy ez a testület is a választópolgárok érdekében fogja tevékenységét folytatni, a képviselők olyan döntéseket hoznak majd, amiket évek múltán is tudnak vállalni” – mondta dr. Völgyesi Miklós, a Helyi Választási Bizottság elnöke a Képviselő-testület alakuló ülésén. Kitért rá, hogy az önkormányzati választás probléma nélkül zajlott le a XII. kerületben, nem találkoztak kedélyeket borzoló esetekkel.

Az ünnepélyes eskütételt követően a Képviselő-testület szavazott a polgármester, a képviselők, a bizottsági elnökök és tagok, valamint a tanácsnokok illetményéről, továbbá módosította a saját szervezeti és működési szabályzatát. Ez alapján az eddigi három helyett egy alpolgármester fogja segíteni a polgármester munkáját, valamint újonnan megalakul a Közbiztonsági és Közlekedési, illetve a Zöld Bizottság.

alakulo_ules13

Az alpolgármesteri feladatra – 17 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett – Fonti Krisztina képviselő kapott megbízást. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke dr. Harmos Andrea, képviselő tagja Menyhárt Éva, Dr. Bernyák Adrienn, Vágó István és Dr. Vincze Géza lett. A Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökének dr. Péczely Attilát, tagjának Kovács Lajost, dr. Gidófalvy Dénest, Élő Norbertet és Hajdu Máriát választották. A Zöld Bizottságot Kovács Lajos vezeti, tagként Mikó Gergely, Dr. Péchy László, dr. Gidófalvy Dénes és Hajdu Mária lehet jelen.

A Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnöki posztját Dr. Vincze Géza tölti be, vele Mikó Gergely, Menyhárt Éva, dr. Gámán Gábor és Élő Norbert dolgozik együtt tagként. Az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke dr. Gidófalvy Dénes, tagja Sikota Krisztina, dr. Harmos Andrea, Kovács Gergely és Vágó István; míg az Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság vezetője Kovács Gergely, tagja pedig Mikó Gergely, Dr. Péchy László, dr. Gámán Gábor és Vágó István.

A Pénzügyi Bizottság elnökének Élő Norbertet, tagjának Dr. Bernyák Adriennt, Dr. Péchy Lászlót, dr. Péczely Attilát és Matisz Károly Istvánt nevezték ki. A Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottságot élére Menyhárt Éva került, tagként dr. Gámán Gábor, Sikota Krisztina, Dr. Bernyák Adrienn és Matisz Károly István vesz részt a szaktestület munkájában. Az egyházi ügyekért Dr. Bernyák Adrienn, az esélyegyenlőségért Dr. Péchy László felel tanácsnokként.

A Képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el a Fogaskerekű utca 12. telekhatára – Fogaskerekű utca – Pethényi köz – Pethényi út – Pethényi út 11/b ingatlan telekhatára által közrefogott területre. Erre azért van szükség, mert a területre vonatokozóan új építési szabályozás készül, és az önkormányzat szeretné megakadályozni, hogy a szabályzat elfogadásáig a környezetre negatívan kiható, túlzott léptékű építési tevékenység induljon el.

A 2019-es költségvetés első hét havi teljesítéséről szóló beszámoló kapcsán, Élő Norbert (DK) kérdéseire Szűtsné Kiss Zsuzsanna polgármesteri tanácsadó elmondta, a kerület OTP-részvényeinek értékesítéséről a korábbi Képviselő-testület elvi döntést hozott, ez azonban még nem kezdődött meg. Pokorni Zoltán polgármester válaszában rámutatott, hogy a Kútvölgyi úti parkoló és tornaterem tervezése nincs napirenden, az erre vonatkozó feltételes közbeszerzést korábban visszavonták; az üresen álló üzlethelyiségekkel kapcsolatban pedig a minél gyorsabb, hatékonyabb kiadásra törekednek.

A testület határozata alapján az önkormányzat nem él elővásárlási jogával a Királyhágó utca 1-3. szám alatti, mindeddig állami tulajdonú kórházépület értékesítése során. Élő Norbert szerint meglehetősen alacsony, nagyságrendileg 200 ezer forintos négyzetméterenkénti áron értékesíti az állam az épületet, Pokorni Zoltán azonban arra hívta fel a figyelmét, hogy nem egy szabadon felhasználható ingatlanról van szó: itt csak egészségügyi intézmény működhet, ráadásul 2025-ig bérlővel terhelt a terület. A polgármester hozzátette, hogy a jelenlegi üzemeltető nagyszabású fejlesztést, egy új szárny kialakítását tervezi, amellyel együtt közcélra is használható parkolót kellene építenie, ez pedig előnyös lenne a környéken élők számára.

Idén ősszel is jelentkezhettek a XII. kerületi fiatalok a Bursa Hungarica Felsősoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra. A Képviselő-testület most arról döntött, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által fejenként biztosított havi 5 ezer forintos támogatást az önkormányzat 10 ezer forinttal egészíti ki, így a támogatott diákoknak – az előző évhez hasonlóan – havi 15 ezer forint ösztöndíjat tudnak folyósítani.

A Képviselő-testület Pokorni Zoltán kezdeményezésére egyhangúlag támogatta, vizsgálják felül a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművén található névsort. A polgármester elmondta, elődje, dr. Mitnyan György határozott a turulszobor felállításáról, míg az azon szereplő neveket Szatucsek Tibor helytörténész állította össze. A listán apai nagyapja, Pokorni József, és egyik nagybátyja, a nyolcévesen elhunyt Pokorni Károly is szerepel.

Pár héttel ezelőtt jelent meg a Mozgó Világban Rab László cikke, aminek summázata az, hogy Pokorni József – bár a háború alatt meghalt, így nem ítélhették el – a nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, ezért nem méltó arra, hogy az emlékművön szerepeljen a neve. A polgármester, mint mondta, osztja ezt a véleményt. Hozzátette, soha nem kérte, hogy az emlékműre kerüljön a nagyapja neve.

Rab László tanulmánya szerint feltehetőleg nem egyedi esetről van szó. Emiatt Pokorni Zoltán felkérte dr. Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, dr. Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, tekintsék át az emlékmű névsorát.

A szakmai bizottság feladata lesz annak megállapítása, hogy a névsorban szereplő személyek közül kik azok, akik a második világháború alatt nagy valószínűséggel háborús bűntettet követtek el. Emellett javaslatot várnak a történészektől az emlékművel, annak szimbólumával kapcsolatos ellentmondások feloldására a méltó megemlékezés érdekében.