Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

megujul_az_eotvos_ut

MEGÚJUL AZ EÖTVÖS ÚT

Az év egyik legnagyobb útépítése kezdődik meg nemsokára az Eötvös úton. A Normafa elérése szempontjából rendkívül fontos útvonal mintegy négyszáz méteren teljesen megújul a Normafa út és a Jánoshegyi úti sorompó közötti szakaszon.
Korábban az önkormányzat új szennyvízcsatornát építtetett itt, amely a többi között a régi buszforduló és autóparkoló helyén kialakított szolgáltatóépületeket, valamint a nyilvános WC szennyvizét vezeti el. Akkor nyomvonalas helyreállítás történt, most viszont a teljes útpálya, részben az útalap és a térköves járda is újjáépül. Ezeken kívül még ebben az évben megvalósulnak a szükséges közműkiváltások.
Jól halad a Lóránt út felújítása. Elsőként a Lóránt köz és a Lóránt út 5/a által határolt terület kap aszfaltburkolatot, valamint a szakemberek átépítik a pályaszerkezetet, és kicserélik a szegélyköveket. A második ütemben a Lóránt út 5/a-tól az Istenhegyi útig végzik el ugyanezt a munkát. Az útpálya mellett az Istenhegyi út előtt lévő sebességcsökkentő küszöb is megújul.
Bár a zebrák létesítése fővárosi feladat, lakossági kérésre a Hegyvidéki Önkormányzat új gyalogátkelőhelyet építtet a Városmajor utcában, a Szamos utcai kereszteződés előtt, méghozzá – a nagyobb biztonság érdekében – egy középszigettel együtt. Mindkét oldalon és a középszigeten taktilis elemek segítik majd a vakok és gyengén látók tájékozódását.Az akadálymentes zebra járdacsatlakozásait a páratlan oldalon térkővel rakják ki a munkások, a páros oldalon aszfaltozzák, így követve a meglévő burkolatokat. A megfelelő megvilágítás érdekében a jobb oldalra utcai lámpát is telepítenek. A beruházással könnyebben, gyorsabban és – ami a legfontosabb – biztonságosabban elérhető lesz a családok körében rendkívül népszerű városmajori park.
Továbbra is folyamatosan zajlik az úthibák javítása. A fővároshoz tartozó főutak és a tömegközlekedéssel érintett utcák esetében a 06-1/301-7500-as telefonszámot kell hívni, míg a többi útszakaszon észlelt kátyúkat a www.hegyvidek.hu honlapon keresztül lehet bejelenteni.

A cikk a Hegyvidék Újságban jelent meg.