Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Mindenki győzött a Mikulás kupán

Mindenki győzött a Mikulás kupán

Kétszáznál is többen álltak rajthoz a Városmajor utcai sportközpontban megrendezett Mikulás Kupán, ahol a Hegyvidéki Úszóiskola növendékei és a kötelező kerületi úszásoktatáson részt vevő gyerekek álltak rajtkőre. A verseny végén, helyezéstől függetlenül, mindenkinek járt az ajándékcsomag, amit természetesen maga a Mikulás osztott szét az úszópalánták között.

Az ősz szakállú puttonyosról elnevezett kupa résztvevői saját kortársaikkal mérkőzhettek meg, a medencét ezúttal a Hegyvidéki Úszóiskolában pallérozódó 4-14 éves nebulók, valamint a kötelező kerületi úszásoktatásra ide járók népesítették be. Szüleik az edzőkkel együtt szurkoltak a gyerekeknek, akik nemcsak a verseny, hanem a rájuk váró ajándékcsomag miatt is izgatottak voltak.

mikulas_kupa06

„Nagyon szeretjük a vizet és az úszást, de az ajándékokat legalább ennyire”- nyilatkozták egybehangzóan a versenyzők, majd széles mosollyal az arcukon csobbantak a medencébe. Közben az uszodatér feletti tornacsarnokban egymást érték az izgalmas játékok és sportprogramok. A vállalkozó kedvű gyerekek többek között a floorball kapuralövést, a szivacslövészetet vagy akár a roller szlalomot is kipróbálhatták.

„Az önkormányzat azt szeretné, hogy a hegyvidéki gyerekek minél kisebb korban tanuljanak meg úszni, és legyenek jó barátságban a vízzel. Ehhez járul hozzá a mostani verseny is” – hívta fel a figyelmet az érmek átadásában segédkező Fonti Krisztina alpolgármester, aki egy újdonságról is beszámolt. A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. karácsonyi adományozást szervezett a Rőzse utcai gyermekotthon lakói számára. Rengeteg felajánlás érkezett a Németvölgyi, a Kós Károly és a Virányos iskolából, az uszodán kívül a Talent Stúdióban is gyűjtötték az ajándékokat.

„Adventhez kapcsolódva, igazi családi napban gondolkodtunk, amit úgy érzem, sikerült megvalósítani” – kezdte a rendezvény bemutatását Móczán Mónika. A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft igazgatója elmondta, hogy a kisebbek 25 méteren gyors- és hátúszásban, a nagyobbak gyors-, hát- és mellúszásban, míg a legidősebbek 50 méteren valamennyi úszásnemben összemérhették a tudásukat.

mikulas_kupa20

Természetesen mindenki kapott ajándékcsomagot és emléklapot, a dobogósokat éremmel jutalmazták.

A sportvezető a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.-hez tartozó Hegyvidéki Úszóiskola tanfolyamait is ismertette.

Hétköznaponként 7.45–15.00 óra között az óvodai és iskolai csoportok veszik birtokba az uszodát, ilyenkor vízhez szoktató, kezdő, mély vízhez szoktató, félhaladó és haladó szinten folyik a képzés.

Hétfőtől szombatig délután az egyénileg érkező a 4–14 évesek szintén a tudásszintjük, valamint a koruk alapján tempózhatnak a számukra megfelelő csoportokban.

Móczán Mónika külön kiemelte, hogy az egyéni fejlesztésre fókuszálnak, mindenkivel a lehető legtöbbet foglalkoznak. A kis csoportos képzést helyezik előtérbe, amibe a játék is fontos szerepet kap.

Négy- és nyolc alkalomra szóló bérlet vásárolható, előbbi csak a pénteki és szombati órákra érvényes. A felnőttek kurzusaira hétfőtől péntekig 19.00 órától három tudásszinten – kezdő, újrakezdő és haladó – lehet jelentkezni.

Hiányzás esetén a kimaradt órákat a bérlet lejártáig lehet pótolni, él a testvérkedvezmény is, méghozzá minél többen vannak, annál nagyobb az engedmény.

 

A Városmajor utcai sportközpont úszótanfolyamairól a http://hegyvidekiuszoiskola.hu oldalon további részletek olvashatók.