Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

orosz_akos02

Orosz Ákos színművész kapta a tizenkettedik Kaszás Attila-díjat

Orosz Ákos kapta a tizenkettedik alkalommal átadott Kaszás Attila-díjat. A Vígszínház társulatának tagja a Pesti Magyar Színházban tartott országos színházi évadnyitó gálán vehette át a szakma egyik legjelentősebb elismerését.

Hát kezdjük az elején mindjárt, az elején kezdeni jó – csendült fel a Muzsika hangja című musical ikonikus mondata, miután felgyúltak a reflektorfények az országos színházi évadnyitó gálán. Ahogy az lenni szokott, minden felvonás a színjátszás örökérvényűségét mutatta be.

„A kultúráért felelős államtitkár sosem jár üres zsebbel. Amikor eljön, mindig hoz egy kincset” – konferálta fel ajándékát Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki ezúttal a Mongol Cirkusz Társulat akrobatáival örvendeztette meg a megjelenteket. A produkció után az államtitkár a bizalom és a csapatmunka fontosságáról beszélt, majd kiemelte: bízik abban, hogy januártól a Pesti Magyar színház neve ismét Nemzeti színház lesz és az ifjúságot fogja szolgálja majd. Fekete Péter szólt a hamarosan induló Lázár Ervin programról is, melynek lényege, hogy minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal a kormány ingyenesen biztosítja a színházi előadások látogatását.

mongol_akrobatak01

A látványos gálaműsor után kiderült az, amire nemcsak a színészek, hanem a színházszerető közönség is kíváncsi volt. A Kaszás Attila-díjat, mint a szakma egyik legnívósabb elismerését 2008-ban Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester a Mozaik Művészegyesülettel közösen azzal a céllal alapította, hogy ápolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt névadó színművész szellemi hagyatékát, és díjazzák azokat a magyar ajkú művészeket, akik színházi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak társulatukon belül.
A kitüntetés különlegessége, hogy a győztest a színházi szakma és a közönség választja meg. Első körben a társulatok a saját tagjaik közül jelölnek, majd a második fordulóba bejutók egymásra leadott szavazatai alapján dől el, melyik három színművészre szavazhat a közönség.

orosz_akos08

„A díjat az első években a Kaszás Attila iránt érzett szeretet, tisztelet és a halála iránti megrendülés mozgatta. Az elismerésnek azonban ma már közös tartalma van. Ez a díj a színházi szakma önmegbecsülésének a jelképe lett. Bizonyíték arra, hogy lehet valaki próféta a saját hazájában” – emelte ki Pokorni Zoltán polgármester, aki arra is kitért, hogy a Kaszás Attila-díj sikerére mi, hegyvidékiek is büszkék lehetünk.

2019-ben a társulatok Harsányi Attila (Miskolci Nemzeti Színház és Aradi Kamaraszínház), Orosz Ákos (Vígszínház) és Király Attila (Jászai Mari Színház és Szkéné Színház) munkáját tartotta a legértékesebbnek. „A Kaszás Attila-díj megkerülhetetlen lett a magyar színházi szakmában” – szögezte le Rátóti Zoltán, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője, aki Kaszás Attila osztálytársa és jóbarátja volt.

A legtöbb szavazatot ezúttal Orosz Ákos, a Vígszínház társulatának tagja kapta, így ő vehette át a Kaszás Attila-díjat és a vele járó 900 ezer forintos pénzjutalmat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Raiffeisen Bank jóvoltából. „Nem akarom elfelejteni, hogy elsősorban ember vagyok és csak utána színész. Tavaly nősültem, gyerekeket szeretnék és minél több olyan szerepet, amely által a kollégáim bizalommal fordulhatnak hozzám” – mondta lapunknak Orosz Ákos, akitől azt is megtudtuk, hogy ismerte Kaszás Attilát. „A Valahol Európában című musicalben gyerekként én is játszottam vele. Még mindig emlékszem arra a csodálatos energiára, figyelemre, odaadásra és emberségre, melyet tőle kaptunk– tette hozzá a színművész, majd szemében azzal a különösen sokatmondó könnycseppel, melyet csak a Kaszás Attila-díjasok tekintetében láthatunk, csak ennyit mondott: „Boldog vagyok”

orosz_akos02