Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

01

Piłsudski-szobrot avattak a Csörsz parkban

Piłsudski marsallnak, a lengyel állam újjáteremtőjének, a függetlenségi harc legendás vezetőjének állítottak szobrot a felújított Csörsz parkban.

„Tragikusan nehéz és sorsfordító időkben a történelem ura, mint gondviselő mindig követet küld népeihez, olyan embert, aki személyében nem csak megtestesíti sorstársai millióinak álmát, hanem képes az álmok valóra váltásában célba vezetni a népét. Józef Klemens Piłsudski, az államférfi és hadvezér a huszadik században olyan lengyel követe volt a Gondviselésnek, akinek történelmi teljesítménye nélkül minden bizonnyal nem létezne a mai Lengyelország” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Csörsz parkban felállított Piłsudski-szobor avatóünnepségén.
kover_laszlo02

A politikus felelevenítette, hogy 1920 nyarán, a trianoni döntés után „a halálra ítélt Magyarország utolsó erejével a halálos veszedelemben lévő Lengyelország segítségére sietett”. A Varsó bevételére készülő szovjet csapatok elleni harcban hazánk nyolcvanvagonnyi lőszerrel segítette ki a Piłsudski marsall vezette lengyel sereget, amely végül visszavonulásra késztette a bolsevikokat.

„Lengyelország nemcsak önmagát, hanem Európát is megvédte a visztulai csatamezőn” – hangsúlyozta Kövér László, aki szerint arra tanított bennünket a történelem, hogy Európában a magyarok és a lengyelek csak önmagukra és egymásra számíthatnak. „Ezt nevezik sorsközösségnek, és ez akkor sem fog változni, ha a mai világ hatalmasai nem akarnak hinni sem a sorsban, sem bármilyen természetes és hagyományos közösségben és értékben” – tette hozzá.
marek_kuchcinski01

Marek Kuchciński, a szejm, azaz a lengyel parlament alsóházának elnöke arról beszélt, hogy 1848-49-ben a lengyelek segítették a magyarokat szabadságharcukban, és nem felejtik el azt a szolidaritást sem, amit az 1920-as bolsevik invázió idején a magyarok, „a lengyelek történelmi és mai barátai” tanúsítottak. Kitért rá, hogy Piłsudski marsall nagy híve volt Lengyelország és Magyarország szoros együttműködésének, és olyan közös értékeket vallott az akkori magyar politikusokkal, mint az önálló, erős és független állam.
jery_snopek04

„A történelemben betöltött szerepe, érdemei tették lehetővé, hogy már életében legendává, szimbólummá vált” – mondta a Második Lengyel Köztársaság első államfőjéről Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete. Emlékeztetett rá, hogy Piłsudski a lengyel állam legmagasabb funkcióit látta el, így a legnehezebb, nem egyszer ellentmondásos politikai döntéseket kellett meghoznia, a legfőbb célja azonban mindvégig a köztársaság szolgálata volt.

Pokorni Zoltán polgármester kiemelte, hogy a Hegyvidék ezer szállal kötődik a lengyelek múltjához, hagyományaihoz. Példaként hozta fel a Jagelló lengyel királyi dinasztiáról elnevezett utat, valamint a mai Stromfeld Aurél utat, ami 1936-tól 1947-ig Piłsudski nevét viselte. A lengyel függetlenség atyjára az utcanévadáskor felavatott – 1947 után megsemmisített, majd 1993-ban újra felállított – dombormű is emlékezetet az Apor Vilmos téren, ahol a lengyelek minden évben megemlékezést tartanak. Ez a helyszín, a forgalmas út melletti szűk járda azonban nem alkalmas arra, hogy nagyobb létszámú ünnepségeket szervezzenek.
pokorni_zoltan04

„Méltatlan volt a járdaszegélyen ácsorgó ünneplők számára ez a környezet” – indokolta a polgármester, miért döntöttek úgy, hogy a szejm ajándékát, Michał Wiśnios szobrászművész Piłsudskit ábrázoló bronz mellszobrát – amit a XII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közvetítésével kapott meg a Hegyvidéki Önkormányzat – a megújított Csörsz parkban állítják fel. Pokorni Zoltán bejelentette: november 11-én már itt, az új, Csörsz utcai emlékhelyen ünnepelhetjük a lengyel függetlenség napját, a Második Lengyel Köztársaság kikiáltásának századik évfordulóját.

A Piłsudski-emlékművet közösen leplezte le Pokorni Zoltán polgármester, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Marek Kuchciński, a szejm elnöke és Jerzy Snopek lengyel nagykövet, akik tiszteletük jeléül koszorúikat is elhelyezték.
lengyel_vendegek