Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Táblát avattak Torgyán József emlékére

Táblát avattak Torgyán József emlékére

A négy évvel ezelőtt, 84 évesen elhunyt Torgyán József emlékére táblát avattak egykori lakóházánál a Mártonhegyen, a Tállya és a Méra utca találkozásánál. A Dr. Torgyán József Emlékére Alapítvány által állíttatott táblán, Széri-Varga Géza szobrászművész megformálásában a néhai politikus arcképe is látható.

emlektabla01

Az avatóünnepségen Torgyánné Cseh Mária, Torgyán József özvegye olvasta fel Nagy István agrárminiszter levelét. Az agrártárca vezetője szerint elődje, ha a kiélezett politikai helyzet úgy kívánta, dörgedelemmel állt ki a meggyőződése mellett, máskor viszont sziporkázó humorral teremtett konszenzust a közélet legvitásabb kérdéseiben. Hangsúlyozta, hogy az első Orbán-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt egykori elnöke töretlenül segítette a magyar gazdákat egy olyan időszakban, amikor mindent alapjaiban kellett újjáépíteni a hazai mezőgazdaságban.

cseh_marika03

A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Pokorni Zoltán polgármester ugyancsak levélben köszöntötte az emlékezőket. Mint fogalmazott, a rendszerváltozás óta minden évtizednek megvannak azok a politikus személyiségei, akik kihagyhatatlanok az adott időszak történéseinek leírásakor: a ’90-es években az egyik ilyen személy Torgyán József volt. A polgármester felidézte, hogy elsősorban oktatási ügyekben került vele közvetlen, napi kapcsolatba. Hosszú vitákat folytattak az akkor elindított felsőoktatási reform kapcsán az agráregyetemek helyéről, de a végén általában egyezségre tudtak jutni.

torgyan_attila01

„Tisztelte, szerette az embereket” – így emlékezett Torgyán Józsefről fia, Torgyán Attila. Mint mondta, édesapja el tudta különíteni az eszmék harcát az emberektől: komoly küzdelmeket vívott, vérig sértett embereket, de egy nagy politikai csata után is testvérként ment oda mindenkihez.