Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

szalonegyetem10

Tanévzáró diplomaosztó a Szalon Egyetemen

Vége a tanévnek a Hegyvidéki Kulturális Szalon egyetemén is. Fonti Krisztina alpolgármester adta át a jól megérdemelt diplomákat a Szalon Egyetem hallgatóinak.

Egyetlen szék sem maradt üresen a Szalon Egyetem tanévzáró diplomaosztó ünnepségén a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.
szalonegyetem03„Magával ragadó érzés, hogy hat év eltelte után is ilyen töretlen érdeklődéssel működik a Szalon Egyetem. A bennünket körülvevő valóság bonyolult, a megismeréshez és a tudáshoz vezető utat nem lehet lerövidíteni. Nagy öröm számomra, hogy ebben a közösségben együtt tanulunk, együtt okosodunk – mondta Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője. – Szeretném köszönetemet kifejezni kollégáimnak és a Szalon Egyetem támogatóinak, a Hegyvidéki Önkormányzatnak, a MOM Kulturális Központnak, a Hegyvidéki Kulturális Egyesületnek, a Szamos Cukrászdának, a Balogi Hentesáru üzletnek, a CBA-nak, valamint egyik előadónknak, Bartha József úrnak és feleségének.”
szalonegyetem02A jelenlévők először a Hegyvidék Televízió által készített kisfilm-összeállítást nézték meg, amelyben a megszólalók megosztották élményeiket a Hegyvidéki Kulturális Szalonról és egyeteméről. A diplomaosztó ünnepélyességéhez Konta Fanni vers-, Kertész Zsuzsa prózamondással, Szűcs Mária Márta pedig egy operarészlet előadásával járult hozzá, őt Csányi Valéria kísérte zongorán.
szalonegyetem04A diplomák kiosztására felkért Fonti Krisztina alpolgármester arról beszélt, hogy minden évben irigykedéssel vegyes érdeklődéssel kíséri a Szalon Egyetem programját. „Szeretek tanulni, nyitott vagyok a világ dolgaira, ami hiányzik hozzá jelenleg, az idő… Megjegyzem, hétéves alpolgármesteri munkámból is sokat lehetett tanulni. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban az a legvonzóbb, hogy az ismeretgyűjtést közösségben teheti az ember. A szalon, nagyszerű programjaival, megérdemli, hogy végre méltó épületbe kerüljön, szeptembertől, reményeink szerint, már az új helyen kezdődik az évad.”
szalonegyetem11Végül az alpolgármester gratulált a végzősöknek, és mindenkinek átadta a diplomáját, valamint az ajándékcsomagját.

Balajthy Anna