Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

nepdal_csokor02

Több, mint ezren a kulturális fesztiválon

Idén is a Gennaro Verolino Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Szakiskola és Kollégium adott otthont a Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiváljának.

A Hegyhát úti iskolában immár huszonkettedik alkalommal megrendezett seregszemlén közel ezeregyszázan vettek részt. A fesztivált megnyitó Ammerné Nagymihály Emília elmondta, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, diákoknak szóló program 44 éves múltra tekint vissza, az utóbbi bő két évtizedben mindig a hegyvidéki iskola volt a szervezője. Idén is a Fővárosi Önkormányzat és a Klebelsberg Központ támogatásával tudták megrendezni az eseményt, amelyre 33 intézményből 704 fellépő és 300 kísérő jött el, a házigazdákkal együtt így a résztvevők száma eléri az ezeregyszázat, ami a legtöbb a fesztivál történetében. Most először kaptak meghívást a Zuglói Benedek Elek EGYMI integráltan elhelyezett diákjai, akik öt iskolát képviselnek a programon. A Gennaro Verolino iskola igazgatója dr. Solti Péter üdvözlőlevelét is tolmácsolta, amiben a Klebelsberg Központ elnöke a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését, valamint a tehetséggondozás fontosságát hangsúlyozta.

neptanc02Szalay-Bobrovniczky Alexandra arról beszélt, hogy szépen fejlődik az fesztivál, évről, évre egyre színvonalasabbak a műsorszámok. Ezúttal négy művészeti ágban mutatkozhatnak be a gyerekek, akik így arra is lehetőséget kapnak, hogy jobban megismerjék egymást.
„A tanulókat felkészítő pedagógusoknak nagyban köszönhető, hogy a fesztivál igazi örömünneppé vált, ahol sokan megmutathatják a tehetségüket” – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes emlékeztetve, hogy a fővárosi önkormányzat nemcsak ezt az eseményt, hanem más, hasonló programokat is támogat, ezzel segítve a nagy múltú gyógypedagógiai intézményeket.

szalay_alexandra02„Büszkék vagyunk arra, hogy a kerület adhat otthont a fesztiválnak, amiről csak az elismerés hangján lehet szólni” – hívta fel a figyelmet a nemes versengést egy Kalkuttai Szent Teréztől származó gondolattal méltató Pokorni Zoltán. E szerint, az adományok értékét nem az szabja meg, mekkora összegről van szó hanem, hogy mennyi marad az adományozó zsebében, azaz, mennyit ad át magából másoknak.
„Többre értékelünk egy produkciót, ha tudjuk, milyen sok energiát fordított a tanulásra az előadó. Értékesebbnek tarthatjuk, mint amikor ugyanezt egy profitól látjuk, vagy halljuk” – emlékeztetett a polgármester, aki arra bíztatta a fesztivál minden egyes szereplőjét, hogy önmagához képest, a legjobb teljesítményt nyújtsa.

pokorni_zoltan02Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ vezetője szerint a fesztivál legnagyobb erénye, hogy lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek a bemutatkozásra, hiszen ide az intézményekben tartott válogatók után jöhetnek a fellépők. Elmondta, hogy a Klebelsberg Központ pályázatán 17 millió forintot nyert a tankerület, ebből is támogathatták a programot.

radetzky_indulo04Végezetül Ammerné Nagymihály Emília az intézményekben, családokban elvégzett munkát emelte ki, mint rámutatott, a kulturális találkozó a szorgalom és a kitartás ünnepe, mert a tehetséget ezek a képességek fejlesztik szépséges virággá. Azt kívánta, hogy a fesztivál után mindenki boldogan térjen majd haza, és a gyerekek évek múltán is jó szívvel emlékezzenek vissza erre a napra.

becsi_keringo02A köszöntőket követően kezdődhetett a nemes versengés, a gyerekek zene, vers- és prózamondás, dramatikus játék, valamint tánc kategóriában adhattak számot tudásukról. A 193 műsorszámot szakmai zsűri értékelte, a szereplők kivétel nélkül arany, ezüst és bronz fokozatú oklevelet, valamint tárgyjutalmakat kaptak.