Volt egyszer egy Arcvonal
„[…] azt kívánom, hogy legyen ez a kötet egy küzdelmes korszak hiteles krónikája” – ezzel zárja a Volt egyszer egy Arcvonal című könyv ajánlójába írt gondolatait Orbán Viktor, aki számos közéleti személyiséghez, politikushoz, irodalmárhoz, művészhez hasonlóan, egykor vendége volt a már nem működő Arcvonal kávéháznak. Ők is ott vannak a Püski Kiadó gondozásában megjelent, a kávézó történetét megörökítő, képekkel gazdagon illusztrált kiadványban, amelyet a Hegyvidék Galériában ismerhetett meg a hegyvidéki közönség.
Elsőként a Hegyvidéki Önkormányzatot Fonti Krisztina alpolgármesterrel képviselő Pokorni Zoltán néhány szóban bemutatta a Királyhágó téri Hegyvidék Galériát. Elmondta, hogy a helyiségben működött a kerületi gyermekkönyvtár, ami aztán az Ugocsa utcai mozi helyére költözött. Ezt követően kávéházat szerettek volna itt nyitni, ehhez azonban a társasház nem járult hozzá, ezért végül egy gyógyszertár létesült. Az eredetileg több szintes, lépcsőkkel összekötött üzlet mostani, a Hegyvidéket idéző „hullámzó” kialakítását, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik diákja álmodta meg az átépítésre kiírt pályázaton. A könyvvel kapcsolatban a polgármester megemlítette, hogy jómaga is írt hozzá néhány sort, így részese lehetett a közösségnek. Mert, az irodalmi kávéház, nemcsak egy hely volt, hanem maradandó közösséget alkotott. Ezt bizonyítja, hogy sok évvel később megtelt a galéria az Arcvonal hívó szavára.
„Emberekből építünk várat, ezért különösen fontos a megmaradás hogyanja. Az lesz sikeres, aki nem mutatja magát másmilyennek, hanem őszinte, emberi, mint amilyen a kávéházat létrehozó Mendelényi Zoárdné, Tünde. Ez a tartósság záloga, erre emlékezünk, és őrizzük meg a szívünkben” – emlékeztetett Pokorni Zoltán.
Kondor Katalin kiemelte, hogy a kávéház négy évig működhetett, ez idő alatt helyet adott az egyként gondolkodóknak az őszinte beszélgetésekre, véleménycserére. Ma erre kevesebb az alkalom, hiányoznak az értelmiségi találkozók, a beleszólás lehetősége. Az esemény moderátora hangsúlyozta: az Arcvonalba be lehetett menni mindenféle kötelezettség nélkül, ezért is lett részben vége, mert a fogyasztás bizony nem volt elég a fenntartásához. Szerinte ma nincs kellően megszólítva az értelmiség, létezik némi árok, amit be tudna fedni az Arcvonal. Hiányoznak az ilyen kezdeményezések, a szellemi műhelyek.
A kezdeteket felidézve Mendelényi Zoárdné arról beszélt, hogy a 2002-es választási vereség után úgy érezte, szükség van egy irodalmi, kulturális, politikai találkozóhelyre, ahol összejöhetnek a hasonlóan gondolkodó emberek. Felkérte a Püski és a Masszi kiadókat, hogy támogassák az ötletet, így indulhatott el a Haris közben az Arcvonal kávéház, ami néhány évvel később, az „anyagiak szorítása miatt szűnt meg”.
Püski István kifejtette, hogy az Arcvonal egy kulturális vállalkozás volt, politikai célokkal. Összegyűjtötte azokat, akik a 2002-es választási vereség után ki akarták magukból beszélni a problémáikat, és megosztani az ötleteiket másokkal. Utóbbira manapság is lenne igény, és rendelkezésre áll az a szellemi potenciál, ami megfelelő mennyiségű érdeklődőt vonzana. A kultúra rendbe hozása elsődleges, mert ez feltételezi a nemzeti gondolkodású közgazdászokat, akik nélkül, a gazdaság sem működhet sikeresen. Jó hír, hogy ez a folyamat jól halad.