*

Irodalmi konyha

Az Irodalmi Konyha következő alkalmán térben és időben is utazni fogunk!

Lengyelországba, Poznań városába, a Roosevelt utca 5. számú házba megyünk az irodalom és a kulinária segítségével, egészen pontosan 1979. január 31-re, egy keddi napra.
Ugyanis ezúttal (akik olvasták, talán már rá is jöttek) a Malgorzata Musierowicz által írt, a Borejko család tizenéves kamaszainak történetét feldolgozó korabeli regénysorozat magyarul is megjelent egyik részét vesszük górcső alá. És míg a regényben leírtak alapján elkészítjük a lengyel csokoládétortát, a regény kapcsán sok fontos kérdést igyekszünk megvitatni.
Próbáljuk elképzelni a hétköznapi életet Lengyelországban, azt, hogy milyen érzés lehetett a könyv alapján tizenévesnek lenni ott a hetvenes évek végén, mennyire volt meghatározó a helyszín, Poznań a regényben, milyen volt és milyen jelenleg a szerző, Musierowicz fogadtatása hazájában és nálunk, és szó lesz még a lengyel konyhaművészetről és édességekről is.
Ezen az elképzelt utazáson – és nagyon valódi süteménysütésen a kalauzunk Milena Wartecka-Ducki lesz, aki történetesen éppen poznańi születésű, így első kézből kaphatunk meg minden tudnivalót. Tartsatok velünk!
A videó premierje 2021. február 28-án lesz, 18 órától a Virányosi Közösségi Ház Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.
További részletek a Facebook-eseményben: https://www.facebook.com/events/412914503113618

irodalom_es_konyha