Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nemzeti_Hajsza

Nemzeti Hajsza – terepfutóverseny, akadályokkal nehezítve

Hét vagy tizennégy kilométert futva megtenni – s hozzá háromszáz méter szintkülönbséget legyőzni – embert próbáló feladat. A Normafán első alkalommal megrendezett Nemzeti Hajsza terepfutóverseny több mint ezer résztvevőjének ráadásul épített akadályokkal is meg kellett küzdenie.

Cseszneken a Pannon Hajszával kezdődött, ugyanott a Suli Hajszával, majd a csíksomlyói Székely Hajszával folytatódott, és az erdélyi versenyhez hasonlóan szintén első alkalommal megrendezett Nemzeti Hajszával végződött az idei Hajsza terepfutóverseny-sorozat. Nem csupán sporteseményről van szó, hanem egy nagyszerű közösségépítő programról is, amely büszkén hirdeti a magyar nemzeti hagyományok ápolását.
„Tavasszal kerestek meg a szervezők, hogy a Normafán rendeznék meg az első Nemzeti Hajszát. Mivel természetvédelmi területről van szó, nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelni. Ezeket végül sikerült maradéktalanul teljesíteni” – beszélt az előzményekről Mikó Gergely. A helyszínt biztosító Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetője elmondta, hogy egy speciális betegszállító eszközzel ügyeltek a résztvevők biztonságára. Hozzátette: az önkormányzat egyebek közt azért vette át a terület fenntartását, hogy lehetőséget biztosítson a mozgást népszerűsítő, az embereket a fotelből felállító, színvonalas sportesemények megrendezésére – mindezeket a célkitűzéseket pedig maradéktalanul teljesíti a Nemzeti Hajsza.
„Szakrális és történelmi értelemben kiemelt helyszínt kerestünk a Hajsza-sorozat csúcspontjának számító versenyhez. Így találtunk a Normafára, ami sportszakmai szempontból is nagyszerű választásnak bizonyult” – emelte ki Tálos Gergő, a rendezvény főszervezője.
A 7 és 14 kilométeres távokon egyéni és csapatversenyt is rendeztek, külön indították a bajnoki és az amatőr futamokat. A rövidebb távon több mint tizenöt, a hosszabbon húsz változatos, épített akadály nehezítette a versenyzők dolgát. A feladatok a fizikai erőt, az ügyességet, a koordinációs képességet és a szellemi frissességet is próbára tették.
„Itt is visszanyúltunk a magyar hagyományokhoz és a gyermekkori élményekhez, így került be a programba a többi között az íjászat, a szalmabálamászás és a gólyalábazás” – sorolta az érdekességeket Tálos Gergő.
A sorozat két év alatt komoly népszerűségre tett szert, hiszen amíg az első Pannon Hajszán négyszázan indultak, az idén már jóval ezer feletti volt a létszám a versenyeken. A népi játékokat felidéző akadályokat tartotta a legizgalmasabbaknak Ungvári Miklós. A londoni olimpián ezüstérmes cselgáncsozót elmondása szerint megizzasztotta a terep, de azért arra maradt energiája, hogy ha kellett, biztassa a többi futót. Természetesen mindenkinek járt érem és ajándékcsomag, a kategóriák legjobbjai pedig, a támogatóknak köszönhetően, további díjazásban részesültek.

sm.

 

Részletek és eredmények: https://www.pannonhajsza.hu/nemzetihajsza