Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A Hegyvidékről

Huszti Péter

Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színigazgató, rendező, 2014 óta a Nemzet Művésze, 1944-ben született Budapesten. 1966-ban végzett a Színházés Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, még ebben az évben a Madách Színház társulatához szerződött. 1989 és 2002 között a Madách Kamara művészeti vezetője, 1974-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1988-tól egyetemi tanár, a színész főtanszak vezetője, 1994 és 2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, 2014 óta professzor emeritus. Jelenleg az Egyetem Doktori Tanácsának elnöke. 2007 óta a Soproni Petőfi Színház művészeti tanácsadója, színésze.

A magyar és a világirodalom klasszikus szerepeit formálta meg. Leginkább drámai szerepeket alakított, de az elmúlt évtizedekben több műfajban - vígjáték, musical, operett - is bizonyította sokoldalúságát. 1964 óta filmezett, több mint száz tévé- és mozifilmben szerepelt. Több mint egy tucat művet rendezőként vitt színpadra. Alakításaiban magas fokú mesterségbeli tudás és elmélyült elemző munka párosul vonzó, lendületes előadásmóddal.

1988-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2003-tól a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságának tagja. Több nemzetközi szakmai szervezet tisztségviselője: a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának alelnöke, a Magyar - Brit Társulat elnöke.

Munkásságáért 1978-ban Kossuth-, 1976-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, érdemes és kiváló művész. 2014 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és a Tolnay Klári-emlékérem birtokosa. 70. születésnapja alkalmából a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Életműdíját is megkapta.

Feleségével, Piros Ildikó színművésszel együtt évtizedek óta kerületünk lakója.