Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A Hegyvidékről

Nemes Attila (1938-2019)

Dr. Nemes Attila orvosprofesszor, érsebész és sebész, az érrendszeri betegségek kutatásának és gyógyításának terén elért eredményeiről ismert. Kutatási területe a verőerek betegségei és gyógyítási lehetőségei, a verőér pótlás módszerei.

1938-ban született Budapesten, orvosi diplomáját igen küzdelmes évek során a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi karán kitüntetéssel szerezte meg 1963-ban. Ekkor került orvosként a XII. kerületi Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika intézményéhez, amelynek már medikus kora óta aktív látogatója volt. Az intézet fontos feladatot lát el Magyarországon a halálozási statisztikák vezető keringési betegségek gyors felmérésében és sikeres terápiájában. Dr. Nemes Attila 1992-2003 között igazgatója volt az intézménynek. Vezetése alatt a klinika számos hazai és nemzetközi együttműködést alakított ki és tart fenn a mai napig. 2000-2002 között „Az artériás és vénás homograftok használata az érsebészetben” kutatási témán dolgozott, melynek eredményeképpen létrehozta az intézetben a homograft-bankot. 2001 tavaszán kezdte meg saját erőből (alapítványból és pályázattal) a klinika területén a Cardiovascularis Centrum terveztetését és építését, amelyet 2002 novemberében adtak át. 1991-1995 között a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese volt.

Az orvostudomány doktora, számos szakmai és társadalmi szervezet rendes tagja, tisztségviselője volt (Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság, Professzorok Batthyány Köre, Nemzeti Egészségügyi Tanács, MOTESZ, Magyar Orvosi Kamara, Magyar Akkreditációs Bizottság), több hazai és nemzetközi kongresszus rendezője, 13 magas színvonalú szakmai könyv szerkesztője és 43 társszerzője, 295 közleménye jelent meg. Az egészségpolitika területén napilapban is publikált, számos előadást tartott. Memoár-életrajzi könyvet is megjelentetett. Tudományos tevékenyégének elismeréséül – más kitüntetések mellett – a Magyar Köztárasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje.