Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Lépjünk12

Pokorni: a Hegyvidék békét akar kötni a kutyásokkal

hirado.hu - 2012. március 30.

Az ebtartók gondolkodásának megváltoztatására indított akciót a XII. kerületi önkormányzat, és speciális kukákat is kihelyeznek, hogy kevesebb legyen az utcán a kutyapiszok.

Akcióba kezdett az utcai kutyapiszok ellen Budapest XII. kerülete. Pokorni Zoltán a helyi önkormányzat vezetője a 180 percben elmondta, bár a nagy zöldterületekkel tarkított városrészben némileg jobb a helyzet, mint Budapest belsejében, de a probléma a Hegyvidéken is létezik. Sokan gondolják úgy, hogy a fűben hagyott, és így amúgy is kevésbé feltűnő kutyaürülék majd elbomlik, ezért nem kell fölszedni. Ez azonban nem teljesen igaz, nem csupán esztétikai, hanem közegészségügyi kérdést is jelent a kutyapiszok, hiszen számos olyan kórokozó van benne, amely különösen a gyerekre veszélyes – mondta a politikus.
A XII. kerület közel egy hónapig tartó, összetett kampányba kezdett a jelenség visszaszorítására. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, nem hadat üzennek az ebtartóknak, hanem békét szeretnének velük kötni, a békés egymás mellett élés szabályait tudatosítani. A kerület kihelyez több mint száz új kutyaürülék-gyűjtőt. Problémát jelentett, hogy nehéz olyan kukát tervezni, amelybe nem lehet mást is belegyömöszölni. Szerencsére a Hegyidéken működő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem design szakos hallgatói kitaláltak egy olyan speciális edényt, amelybe semmi más nem dobható, csak a kutyagumis zacskó.
Az utcák tisztábbá tételét azonban korábban sem elsősorban technikai jellegű akadályok nehezítették. „Mentalitásbeli, lelki problémáról van szó.” Azt kell tudatosítani, hogy ha valaki otthon maga után lehúzza a vécét, akkor a kedvence után is takarítson el, szedje össze az ürüléket – mondta a polgármester, aki hozzátette, a Hegyvidéken naponta több mint egy tonna kutyagumi kerül a közterületekre.

A kerület ugyan járdatisztító gépekkel takarítja az utcákat, de ha a probléma megoldásában a kutyások nem vesznek részt, akkor kivitelezhetetlen a feladat – mondta Pokorni Zoltán.
A polgármester bízik a mostani akció sikerében, amihez alapot ad, hogy a közúti gyalogos átkelőhelyek figyelembe vételére két, évvel ezelőtt folytatott kampány sikerrel végződött. „Nálunk, a Hegyvidéken a zebrák előtt megállnak az autósok. A KRESZ-ben évtizedek óta ott van ez a szabály, a lelkekben nem volt ott ez a figyelem. Mi ezt akarjuk elérni, és talán ez a legnehezebb: egy lelki beállítódást, egy gondolati attitűdöt megváltoztatni” – mondta Pokorni Zoltán a kutyagumi elleni XII. kerületi akcióról.
A kampányról a Hegyvidék honlapja korábban azt írta, annak első szakaszában az önkormányzat hat jelképes, „kutya WC” feliratú ajtót helyezett ki a kerület forgalmas pontjain, mert jelenleg a közterület a kutyák számára egy nyilvános illemhely. Az ajtókon átlépve bárki kifejezheti elkötelezettségét a kampány mellett, és jelképesen beléphet egy kutyapiszokmentes kerületbe. Az ajtóknál álló hostessektől az arra járók a kampányt bemutató szórólapokat és a kutyások kutyapiszokgyűjtő zacskót is kapnak. A kampányhoz helyi és nemzetközi vállalkozások, vállalatok, valamint közismert emberek is csatlakoztak, akik arcukat és nevüket adták a kezdeményezéshez.