Hegyvidéki Önkormányzat

Budapest XII. kerület, Böszörményi út 23-25.
Levelezési cím: 1535 Budapest, Pf: 925
E-mail cím: onkormanyzat@hegyvidek.hu
Telefon: 06 1 224 5900, Fax: 06 1 224 5905
Zöld szám: 06 80 200 907

kaszas_dij02_660

Elindult a Kaszás Attila-díj szavazása

2017. 06. 19.

Kerek évfordulón, tizedik alkalommal szavazhat a közönség is augusztus 20-ig az idei Kaszás Attila-díj nyertesére. A színészkollégák által felterjesztett művészek közül a mostani év három jelöltje Szikszai Rémusz, Gazsó György és Krisztik Csaba.

2008-ban azzal a nem titkolt szándékkal alapította meg a Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület, hogy az akkori kormány politikai megítélésétől függetlenül, a pályatársak és a közönség által legjobbnak ítélt művészek részesülhessenek elismerésben. Olyan magyar ajkú színművészek, akik - Kaszás Attila szellemi hagyatékához méltóan - nem csak szakmai szempontból érdemlik ki a díjat, hanem a tekintetben is, hogy a saját társulatukban igazi közösségépítő emberekként dolgoznak.


_D0A2639_Copy


A háromfordulós szavazás első körében 38 társulatból jelölték ki a színésztársak egy-egy kollégát, a második körben a nomináltak önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt, s most, a harmadik fordulóban már a közönség is dönthet arról, hogy a három jelölt közül ki legyen a 2017-es év díjazottja. Idén Szikszai Rémuszra, Gazsó Györgyre és Krisztik Csabára lehet szavazni (kiknek bemutatása a cikk végén olvasható) a www.kultura.hu/kaszasattiladij internetes oldalon.


_D0A2766_Copy


„A sokadik szavazási folyamat felett bábáskodik a XII. kerület, amelynek lebonyolításában mára a kulturális tárca és a Magyar Művészeti Akadémia is besegít. A metódus nem változott, a díj célja továbbra is az, hogy a pályatársak a saját körükből és maguk terjesszék fel azokat a művészeket, akiket a díjra érdemesnek tartanak. Kerülném a >>népszerűség<< szót, és inkább azt mondom, hogy a Kaszás Attila-díj arra is jó lehetőség, hogy ne csak a televízióban látható színészek, hanem a színház világában nagyot alkotó művészek is szert tegyenek a nagyobb ismertségre” – mondta a polgármester.


_D0A2659_Copy


„Nehéz dolga lesz a zsűrinek és a közönségnek, hogy kiválassza az idei díjazottakat” – mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emmi kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára azelőtt, hogy bemutatta a három jelölt eddigi pályafutását. Dr. Hóvári János a díjat lebonyolító MANK Nonprofit Kft. főigazgatója szerint a kultúra az, ami összetartja Magyarországot. Ez a díj egyfajta hálát is jelent azon színművészek felé, akik Déryné óta a magyar kultúra hordozói és közvetítői.


kaszas_dij08


A Kaszás Attila-díj eddigi díjazottjai Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor és Schneider Zoltán voltak.


* * *


Szikszai Rémusz színész, rendező 1969-ben született Nagykárolyban. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián végzett színész szakon, 1994-ben meg is kapta a legjobb végzős főiskolás produkcióért járó Uniter-díjat. Ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lett. 1997 óta él Magyarországon. A Bárka Színház alapító tagja, 2005 óta szabadúszó színész. Kiemelkedő alakítást nyújtott többek között Moliére Tartuffe, Shakespeare Szentivánéji álom, Csehov Három nővér, Déry Tibor Szerelem, Heltai Jenő Naftalin vagy Závada Pál: Jadviga párnája előadásában. 2011-ben megalapította a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulást. Ebben a színházi formációban kezdett rendezőként is kiteljesedni. Az alkalmilag összeálló színészek csapatából mára egy – a Szkéné Színházban évek óta prosperáló – többszörösen díjazott társulat lett. Alkotásait a jó értelemben vett teatralitás, a groteszk humor, az irónia, csak rá jellemző stílus jellemzi.

Színpadi szerepei és rendezései mellett a televíziózás sem állt tőle távol, sokáig műsorvezetőként láthattuk a DunaTV Kikötő műsorában. Mindig felkészült, a részletekre is odafigyelve alakítja ki szerepeit, terveit, rendezéseit.

Hihetetlen munkabírással rendelkezik, a színház motorja. Arra is fordít időt, hogy kollégái előadásait nézze, véleményezze, segítse. Karakteres véleményét soha nem rejti véka alá, ennek ellenére a művészek, a műszak és a színházi személyzet is tisztelettel és szeretettel nyilatkoznak róla.


szikszai_remusz


Krisztik Csaba színművész a Bihar megyei Margittán született. 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd 2008-tól a Forte Társulat tagjaként dolgozott. 2013 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Fontosabb szerepeket alakított Szálinger Balázs Kalevala, Gorkij Éjjeli menedékhely, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, Bulgakov A Mester és Margarita, Shakespeare Hamlet című művében, és emlékezhetünk rá filmekből is, többek között Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotásában, a Saul fiában is játszott.

2011-ben a veszprémi táncfesztiválon ő nyerte a legjobb férfi előadói díjat, 2014-ben a színikritikusok neki ítélték a legjobb férfi mellékszereplő díját, 2011-ben megkapta a Vörösmarty-gyűrűt.

Krisztik Csaba generációjának egyik legkülönlegesebb színésze. Az évek során tökéletesre csiszolt orgánumát és fizikai kondícióját bármilyen helyzetben és karakterben kiválóan tudja kamatoztatni. Munkáiban tudatosan építi szerepeit és kellő érzékenységgel, alázattal viszonyul színpadi partnereihez a sikeres munka érdekében. Elmélyül szerepei megformálásában, és minden idegszálával közvetíti a színház lényegét. Jelenléte odaszögez és elvarázsol. Igazi formátum.


krisztik_csaba01


Gazsó György Jászai Mari-díjas színész 1957-ben született Budapesten. Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte, majd a kecskeméti Katona József Színház, a szegedi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Bárka Színház után 2003-ban ismét a Nemzeti Színház társulatában játszott. 2009 óta a Radnóti Színház tagja.

Fontosabb színházi szerepei sok más mellett: Shakespeare Téli rege, Gogol Holt lelkek, Dosztojevszkij Ördögök, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde, Goldoni: Két úr szolgája. Filmekben is emlékezetes alakítást nyújtott, többek között a Rokonokban, az Ébrenjárókban, illetve a Kísértések című alkotásban.

Jászai Mari-díján kívül számos elismerésben részesült, többek között 1999-ben ő kapta az Országos Színházi Találkozón a legjobb férfi alakítás díját, 2002-ben pedig a 33. Filmszemlén a legjobb férfialakításért járó elismerést.

Gazsó György elhivatott művész, odaadó munkával építi föl alakításait, számos műfajban és stílusban otthonosan mozog, és egyedülálló módon képes tragikummal és komikummal teljes sorsokat felmutatni. Megbízható, hiteles alakításai mindig igaziak és egyéni hangúak.

A Radnóti Színház társulatában közösségépítő ereje megkérdőjelezhetetlen, szervezőereje és a kollégákra figyelése páratlan, embersége, humora minden társulati tag számára nagy segítség a mindennapokban.





Idoesek_Egeszseg_Iskolaja_2017_szept_okt

2017. szeptember - október

Szolounnep

2017.09.22. - 2017.09.24

Klimabarat_este_frissitett-1

2017. szeptember 21. (csütörtök) 18:00

Han_Automentes_nap

2017. szeptember 24. 10:00 és 18:00

Innobuildings

2017. október 2. 10:00 - 17:00

termenyunnep_plakatterv-1

2017. szeptember 24

Mihalynapi_vasar

2017. szeptember 23. (szombat) 9-14 óráig

szarvasboges

Szarvasbőgés túrák és szakvezetések a Pilisi Parkerdőben és a Budakeszi Vadasparkban

Nevtelen

Programajánló

logotype_250x250

Programfüzet

Egeszseges_Hegyvidek227

Az Egészséges Hegyvidék program 2017-ben is folytatódik.


«
»

Zold_Iroda_konferencia_banner

Széchenyi 2020

Zöld Iroda

Hegyvidéki baba

Hegyvidek_ONvedelem_banner

Lovasut_banner

gyorsnet_banner

Kóstolja meg Ön is

kerekpar_regisztracio

matyasbanner

E-ügyintézés


local_taxes_banner250

Ter-koz2

Hegyvidék TV

banner_ovodasok_2017

Amire büszkék vagyunk

Telefonon a Hegyvidék

Pokorni Zoltán

Váczi János blogja

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hegyvidék Kártya

Hegyvidék újság

Kiadványaink

Minerva térinformatika